Gyász
Október 18-án vesznek végső búcsút Sólyom Lászlótól
Az elhunytért felajánlott szentmise 10.15 órakor kezdődik a Jézus Szíve Jezsuita Templomban.
2023.10.11 14:19MTISólyom László volt köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság első elnökét, akadémikust, egyetemi tanárt október 18-án, szerdán 12 órakor római katolikus szertartás szerint helyezik örök nyugalomra a Fiumei úti sírkertben - tudatta a Nemzeti Örökség Intézete szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint az elhunytért felajánlott szentmise 10.15 órakor kezdődik a Jézus Szíve Jezsuita Templomban.
"A család kéri mind a szentmisén, mind a temetésen a részvétnyilvánítás mellőzését. A szentmise nem sajtónyilvános" - írták, hozzátéve, "a kegyeletüket lerovók várhatóan nagy számára figyelemmel kérik a gyászolókat, hogy időben érkezzenek, és lehetőség szerint segítsék azzal a temetés előkészületeit, hogy előzetesen jelzik részvételi szándékukat a meghivo@nori.gov.hu elektronikus levélcímen".
A Nemzeti Örökség Intézete emellett kéri mind a megemlékezőket, mind a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a család azon kérését, miszerint a hozzátartozókról a szertartás alatt sem fotó, sem videó, sem hangfelvétel nem készülhet.
Sólyom László hosszú betegség után 2023. október 8-án hunyt el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:18 Karácsony Gergely: megépülhet a Városháza Park, megérkezett az utolsó engedély
- 8:59 Egy szikra is elég: életbevágó figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem a bálatüzek miatt
- 6:34 Rejtély a Zagyván: útközben eltűnik a víz, a szakemberek megtalálták az okát
- 22:54 Egész fegyverarzenállal rontott rá a hatóságokra egy férfi
- 20:20 Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
- 18:50 Europion: a 16 év feletti lakosság 35%-a ellenezte, 26%-a támogatta Polgár Judit államfői megbízatását
- 16:47 Nemzetek Ligája - A szlovákiai Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


