Természetvédelem

Első helyezést ért el Magyarország a 31. Európai madármegfigyelő napokon

A három leggyakoribb megfigyelt madárfaj nemzetközi viszonylatban az apácalúd, az örvös galamb, illetve a seregély volt.

2023.10.02 09:17MTI

Első helyezést ért el Magyarország a 31. Európai madármegfigyelő napokon: a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett nemzetközi programon idén 34 BirdLife-partner ország madártani szervezete, köztük hazánk képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt - tájékoztatta a szervezet hétfőn az MTI-t.

Az összesített eredmények alapján Európában és Közép-Ázsiában 777 helyszínen több mint 3,5 millió madarat figyelt meg 15 125 résztvevő.

Az MME közleményében hangsúlyozza, hogy Magyarország minden évben jól szerepel az országok közötti játékos versenyben, idén pedig egy kategóriában első, egyben második, egyben pedig negyedik helyezést ért el.

Magyarország első helyen végzett a rendezvényhelyszínek száma kategóriában, megelőzve Hollandiát és Belgiumot. A résztvevők száma kategóriában Görögország mögött a második lett, megelőzve Svédországot, míg az észlelt madarak kategóriában Finnország, Svédország és Hollandia mögött Magyarország negyedik lett - áll a közleményben.

A három leggyakoribb megfigyelt madárfaj nemzetközi viszonylatban az apácalúd, az örvös galamb, illetve a seregély volt, utóbbi Magyarországon az első helyen szerepelt a tőkés réce és a nyári lúd előtt - tudatták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.