Közigazgatás
György István: öt év alatt 30 százalékkal gyorsult az ügyintézés a kormányablakokban
Közben folyamatosan nő a kormányhivatalokban dolgozók munkája iránti bizalom és az ügyfelek elégedettsége.
2023.09.21 05:30MTIÖt év alatt 30 százalékkal gyorsult az ügyintézés a kormányablakokban, miközben folyamatosan nő a kormányhivatalokban dolgozók munkája iránti bizalom és az ügyfelek elégedettsége - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán, Budapesten.
György István a területi államigazgatási szervek dolgozóinak képzését célzó, 8 milliárd forintos európai uniós projekt zárórendezvényén elmondta: az elmúlt évek fejlesztéseinek - köztük ennek a továbbképzésnek - az eredménye az ügyfelek számára is érzékelhető. Az állampolgári visszajelzések szerint ugyanis nő a kormányhivatalokban dolgozóik munkája iránti bizalom és az ügyfelek elégedettsége is emelkedik, ez most már 80 százalék feletti - hangzott el.
Hozzátette: 2017-ben még 12 perc volt a kormányablakokban az egy ügyfélre eső átlagos kiszolgálási idő, tavaly ez már 8,5 perc volt, vagyis az ügyintézés átlagosan 30 százalékkal gyorsult. A kollégák egyre biztosabb kézzel és tudással intézik el az állampolgárok ügyeit - emelte ki az államtitkár.
A politikus elmondta, a Miniszterelnökség, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal és a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. alkotta konzorcium által megvalósított projekt célja az volt, hogy a területi államigazgatásban dolgozók képzése révén javuljon az ügyintézés minősége, nőjön az ügyfelek és munkatársak elégedettsége.
György István elmondta, a projekt 38 ezer dolgozó képzését biztosította, a projekt sikerességi mutatója 96,5 százalékos volt, vagyis majdnem 37 ezren sikeresen teljesítették a képzést. A munkatársaknak 30 különféle belső képzést, workshopot tartottak, ezek részben a szakmai tudásukat, részben pedig a kommunikációs képességeiket fejlesztette. Az államtitkár szerint a kormányablakok munkatársai a képzésnek is köszönhetően egyre jobban magukénak érzik a területi közigazgatás új, ügyfélbarát, szolgáltatói szemléletét.
Jelezte: folytatják az elektronikus ügyintézés lehetőségeinek kiterjesztését, és dolgoznak a bárhonnan elérhető "virtuális kormányablak" megvalósításán.
Uzsák Katalin, a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára előadásában a projekt jelentőségét méltatva emlékeztetett rá, bár fontosak a technikai fejlesztések, a digitalizáció, de a minőségi közigazgatási munka alapkövei a képzett, felkészült, motivált munkavállalók.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06