Veszélyes anyagok
Vegyifegyver kategóriába tartozó szereket foglalhattak le az ELTE TTK-n
A Nemzeti Nyomozó Iroda és a honvédség szakemberei kedden este vonultak ki a helyszínre.
2023.09.14 17:59ma.huKözel 40 veszélyes anyagot tartalmazó fiolát foglaltak le a hatóságok kedd este az ELTE Természettudományi Karán - értesült az RTL Híradója.
A szerek között állítólag szarin, mustárgáz és tabun is volt. Az ELTE nem erősítette meg az információt.
Az egyetem azt írta, hogy kedden az esti órákban az ELTE TTK egyik laboratóriumában bukkantak rá a kutatók régi címkéjű, eredetileg veszélyesnek számító, ám mára feltehetőleg teljesen lebomlott vegyszerre.
Haladéktalanul értesítették az illetékes hatóságokat, amelyek azonnal biztosították a helyszínt, a talált anyagmaradványokat pedig elszállították bevizsgálásra és megsemmisítésre.
Az eset során az ELTE kutatói, oktatói és hallgatói nem voltak veszélyben, a helyszíni mérések a labor környezetében semmilyen ártalmas anyagot nem mutattak ki, így másnap délelőtt zavartalanul folytatódhatott az oktatás és kutatás az épületben.
Az Országos Rendőr-főkapitányság válaszából pedig annyi derült ki, hogy az ügyben nyomozás indult, és éppen "a folyamatban lévő eljárás érdekére tekintettel" nem árulnak el részleteket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06