Honvédelem

HM: vármegyei fordulókkal indul az országos haditornaverseny

A megmérettetés során a fiatalok kipróbálhatják magukat különböző, a honvédelemhez kapcsolódó sportos feladatokban.

2023.09.06 00:30MTI

Vármegyei fordulókkal szeptemberben indul az országos haditornaverseny - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI-vel.

Közleményükben kiemelték: a megmérettetés során a fiatalok kipróbálhatják magukat különböző, a honvédelemhez kapcsolódó sportos feladatokban, ezáltal fejleszthetik magukat fizikailag és mentálisan, ráadásul közelebbről is megismerkedhetnek a katonasággal.

A verseny elsődleges céljának a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítését, továbbá a sport és az egészséges életmód népszerűsítését nevezték.

Azt írták: a részt vevő fiatalok a közös kihívások leküzdése során megtapasztalják, milyen az igazi csapatszellem, próbára tehetik erőnlétüket, rátermettségüket, bizonyíthatják helytállásukat. A résztvevők már a versenyre való felkészülés során olyan ismereteket, készségeket sajátítanak el, amelyeknek a civil életben is hasznát veszik - tették hozzá.

A vármegyei fordulókat az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szervezi, az alakulat katonái pedig a verseny alkalmával a honvédelem iránt érdeklődő fiatalokat tájékoztatják a különböző szolgálatvállalási, továbbtanulási és ösztöndíj-lehetőségekről. A verseny ugyanakkor nem csupán a fiatalok, de az őket felkészítő iskolák számára is évről évre egyre népszerűbb: az első helyezés megszerzése akár a vármegyei fordulókban, akár az országos döntőn komoly presztízst jelent a pedagógusok és az intézményvezetők számára is - fűzték hozzá.

A nevezés ingyenes, a szeptember 14-én Zala vármegyében kezdődő regionális fordulók során a magyar állampolgársággal rendelkező, 9-12. évfolyamos középiskolás diákok legalább egy lányt soraikban tudó négyfős csapatokban mérik össze felkészültségüket; a versenyszámok a honvédelemhez kapcsolódó feladatokból állnak, mint például honvédelmi totó, kézigránátdobás, fegyveres váltófutás, távbecslés, elsősegélynyújtás.

A regionális fordulók nyertes csapatai eljutnak a jövő tavasszal rendezendő országos döntőre - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.