Egészségügy-megbetegedés
BME: vizsgálják a hatóságok a gólyatábori megbetegedések okát
A tábort nem kellett feloszlatni, a csütörtök délelőtti félnapos pihenő után a programok folytatódtak.
2023.08.26 11:41MTIAz illetékes hatóságok vizsgálódnak a balatonlellei gólyatáborban történt megbetegedések ügyében, az okok feltárása folyamatban van - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szombaton az MTI-vel.
Azt írták, az egyetem természettudományi kara hallgatói képviseletének kedden kezdődött balatonlellei gólyatáborában a résztvevők több mint felénél jelentkeztek hasmenéses tünetek szerda éjjel.
A táborban az egészségügyi szakszemélyzet a kezdetektől folyamatosan, napi 24 órában jelen volt, s a problémák jelentkezésekor az Országos Mentőszolgálat és a helyi körzeti orvos bevonásával kezelték a helyzetet. "A tábort nem kellett feloszlatni, a csütörtök délelőtti félnapos pihenő után a programok folytatódtak, és a tábor az eredetileg tervezett időben, pénteken ért véget, melyet követően a résztvevők rendben hazautaztak" - emelték ki.
A BME tájékoztatása szerint ügyeleti ellátásra két szervező esetében volt szükség, őket a mentők a siófoki kórházba szállították, de folyadékpótlást követően néhány órán belül ők is elhagyhatták az intézményt. Csütörtökön a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal ételfertőzés gyanújával vizsgálatot végzett a helyszínen, amelynek végeredménye még nem ismert - írták.
A tábor étkeztetését egy külső beszállító biztosította, amelyet a hatóságok szintén vizsgálnak, de ennek eredménye az egyetem számára egyelőre nem ismert - olvasható a BME közleményében.
Sajtóinformációk szerint a balatonlellei gólyatáborban több mint hetvenen kaptak ételfertőzést.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


