Állatvédelem
Fénysorompók rendszere védi a fehér kérészeket az Árpád hídon
Ezek a világítótestek a hídhoz érkező rovarokat a víz felszíne közelében tartják.
2023.08.03 08:30MTIKékfényű lámpák segítik szerdától a fehér kérészek, azaz a dunavirágok várható rajzását a Duna budapesti szakaszán - közölte a fényforrások elhelyezését koordináló Budapest Közút Zrt. az MTI-vel szerdán.
A közlemény szerint a Budapest Közút Zrt. fogta össze azt a munkát, amelynek eredményeképpen az Árpád híd négy pillérén nyolc kékfényű lámpát helyeztek el a szakemberek. Ezek a világítótestek a hídhoz érkező rovarokat a víz felszíne közelében tartják, így megakadályozzák azt az elmúlt években jellemző problémát, hogy a hidak közvilágítása miatt a kérészek felrepüljenek a hídra, és petéiket az úttestre rakják le a Duna vize helyett.
A Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft. szerezte be a lámpákat és építette ki a szükséges elektromos hálózatot a hídon, a fényforrásokat július 29-én szerelte fel és kötötte hálózatra a Budapest Közút. Augusztus elsején este megtörtént a próbavilágítás, és beállították a lámpák dőlésszögét úgy, hogy a fény ne legyen zavaró a Dunán közlekedő hajósok számára, de a kérészek tájékozódását is segítse.
A dunavirágok rajzásának pontos idejét megfigyelések alapján lehet megállapítani, Budapestre érkezésük azt követően várható, mikor már megjelennek a Duna felsőbb szakaszán. A rajzás általában 10-14 napon keresztül minden este megtörténik, ha nem esik az eső. A fénysorompót csak a rajzás idején működteti a Budapest Közút Zrt.
Megjegyezték, hogy a fehér kérészek 2012-ben több mint negyven év után jelentek meg a Dunán, miután a korszerűtlen szennyvíztisztítás és a kedvezőtlen táplálékviszonyok miatt szinte teljesen eltűntek a folyóról. "A kérészek visszatérése ökológiai jelzés volt arra, hogy a modern szennyvíztisztító berendezések beváltak, és a Duna vize egészséges mértékben megtisztult" - írták.
Az erős fényű hídlámpák az elmúlt években megzavarták a kérészek esti rajzását. A rovarok a vízfelszínről tükröződő poláros fényt követték, ám amikor elértek egy hídhoz, az árnyékot vetett a vízre, a kérészek pedig elveszítették tájékozódó képességüket. A vizet keresve felemelkedtek az őket vonzó, erős fényű hídlámpák felé, és meglátták a következő poláros fényt visszaverő felületet, az úttestet és az aszfaltra rakták le petéiket, mely óriási természetvédelmi kárt jelentett, valamint közlekedési szempontból is veszélyes helyzetet teremtett. A kék-ultraibolya fény azonban megoldást jelent erre a problémára, mivel jobban vonzza a kérészeket, mint a közúti lámpák fehéres, sárgás fénye - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


