Állatvédelem
Tízfiókás szalakóta-fészekaljat találtak Magyarországon
Ilyen esetben szinte biztosan úgynevezett "összetojásról" van szó, amikor több tojó rak tojásokat ugyanabba a fészekbe.
2023.08.02 21:30MTIRekordnak számító, tízfiókás szalakóta-fészekaljat találtak a Felső-Kiskunságban a Madártani Egyesület munkatársai.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdai közleménye szerint az egyesület budapesti helyi csoportja minden évben ellenőrzi a fokozottan védett szalakóták számára a Felső-Kiskunságba is kihelyezett mesterséges odúkat. A faj jellemzően három-öt, ritkán hat tojásos fészekaljakat rak, de időnként ennél több fiókás fészekaljak is előfordulnak. A korábbi években volt már rekordot jelentő kilenc fiókás fészek itt, és az ország más területén is, de az példa nélküli, hogy egy odúban tíz fióka nevelkedjen. Most először találtak ilyet Lajosmizse határában az állatvédők júliusban.
Ilyen esetben szinte biztosan úgynevezett "összetojásról" van szó, amikor több tojó rak tojásokat ugyanabba a fészekbe. Ezeknél a családoknál valószínűsíthető, hogy kettőnél több szülő etet, de ennek vizsgálatára nem volt lehetősége az egyesületnek. A fiókák az odúellenőrzés keretében a szokott módon jelölőgyűrűt kaptak, ez lehetőséget kínál a kirepülést követő az azonosításukra, vonulásuk, területhűségük ellenőrzésére.
A szalakóta-állomány Magyarországon az 1980-as években összeomlott, mindössze 300-400 pár maradt csak, az 1990-es évek elejére pedig eltűnt a Dunántúlról is. Az MME Duna-Tisza közén és Tiszántúlon dolgozó helyi csoportjai elkezdték segíteni a fajt nagyméretű, D-típusú mesterséges odúk tömeges kihelyezésével, a 2000-es években pedig két nagy Európai Uniós pályázat is hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi szalakóta-állomány jelenleg már 2500 pár felett van, és a faj egyre nagyobb arányban a zöld küllő és a fekete harkály által készített természetes odúkban költ, ami a védelmi program legfontosabb eredménye. A magyarországi szalakóta-állomány mára a legnagyobb az Európai Unióban és folyamatosan növekszik.
Pusztai fajként a szalakóta jól alkalmazkodik az aszályos évekhez, mivel a fő táplálékát képező rovarokat, köztük különösen a sáskákat ilyenkor is megtalálja. Ezt igazolja, hogy számuk a 2021-2022-ben tapasztalt szélsőséges években is emelkedett Magyarországon.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06