Oktatás-felsőoktatás
Tempus Közalapítvány: döntés egyetemi mobilitási programok pénzügyi kiegészítéséről
A meglévő mobilitási keretek, valamint pénzügyi erőforrások rendelkezésre állnak ahhoz, hogy az egyetemi igények a jövő év június 30-ig teljeskörűen megvalósuljanak.
2023.07.15 14:27MTISzámos egyetem jelenleg futó Erasmus+ programjának pénzügyi kiegészítéséről döntött a nemzetközi felsőoktatási mobilitási programokért felelős Tempus Közalapítvány kuratóriuma - közölte a szervezet.
A csütörtöki döntés azt a célt szolgálja, hogy 2024. június 30-ig valamennyi egyetem, így a "modellváltott" intézmények hallgatói és oktatói számára is folyamatosan biztosított legyen a nemzetközi együttműködésekben való részvétel - tették hozzá.
Hangsúlyozták: a meglévő mobilitási keretek, valamint pénzügyi erőforrások rendelkezésre állnak ahhoz, hogy az egyetemi igények a jövő év június 30-ig teljeskörűen megvalósuljanak.
A közalapítvány beszámolt arról, hogy a kuratórium döntést hozott az Erasmus+ programban részt vevő magyar felsőoktatási intézmények 2024. június 30-át követő időszakra vonatkozó pályázatairól is.
Az ülésen értékelték a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek pályázatait is, amelyekkel az Európai Tanács múlt év végi határozata szerint a Tempus Közalapítvány jelenleg nem tehet jogi kötelezettségvállalást - írták a közleményben.
Hozzáfűzték: mivel az Európai Tanács határozata átmeneti jellegű és az Európai Bizottság további tájékoztatásáig van érvényben, a kuratórium az értékelést követően feltételes támogató döntést hozott az Erasmus+ hallgatói és munkatársi mobilitások pályázattípusban.
A feltételes támogatói döntés azt jelenti, hogy bármelyik pályázóval akkor történhet meg a támogatási szerződés aláírása, ha erre az Európai Bizottság 2023. november 23-ig engedélyt ad a Tempus Közalapítványnak - tudatták.
Kifejtették: a végrehajtási határozatban nem érintett felsőoktatási intézmények részére a döntést követően megkezdődött a támogatói szerződések előkészítése, és a Tempus Közalapítvány azon dolgozik, hogy ezen intézmények mihamarabb hozzájussanak a forrásokhoz.
Megjegyezték, a döntés nem érinti a Magyarországra érkező külföldi egyetemi hallgatók Erasmus+ ösztöndíját.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


