Nemzetbiztonság
LMP: komoly nemzetbiztonsági kérdéseket vetnek fel a kínai beruházások
Újabb nagyhatalomnak árusítják ki természeti kincseinket, emberi erőforrásainkat, gazdasági és ipari lehetőségeinket.
2023.06.04 19:07MTIAz LMP szerint a Fidesz gyarmatosító törekvések helyszínévé degradálja Magyarországot; Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere vasárnapi online sajtótájékoztatóján komoly nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a folyamatban lévő kínai beruházásokat.
Az ellenzéki politikus azt mondta, az orosz kollaboráció mellett nem lehet megfeledkezni arról, hogy egy másik nagyhatalomnak árusítják ki természeti kincseinket, emberi erőforrásainkat, gazdasági és ipari lehetőségeinket. Az LMP a Kínai Népköztársaságot a globális politika egyik fő aktorának tekinti - tette hozzá, rámutatva arra, hogy a kínai kommunista diktatúra elnyomó módszereivel komoly problémák vannak. Kínának tiszteletben kell tartani az emberi méltóságot, az alapvető emberi jogokat - hangoztatta.
Tetlák Örs emlékeztetett arra, hogy a kormány 2026-ig 20 milliárd forintot kíván költeni a Budapest-Belgrád vasútvonalra. Az LMP szerint ez Paks 2. után az évszázad második legrosszabb üzlete. "Ezzel a hazai vállalkozások helyett a nemzeti tőkésosztálynak gúnyolt hatalmi elit, a nemzeti oligarchia fog jól járni" - fogalmazott.
Az LMP politikusa utalt arra, a kormány nem számolt el a Fudan Egyetemnek juttatott közpénzvagyonnal. A párt álláspontja szerint továbbra sem egyértelmű, mi a helyzet a beruházással. Tetlák Örs rendkívül aggasztónak nevezte a Huawei digitalizációs térhódítását, részvételét a hazai 5G hálózat fejlesztésében. Közölte: a céget számos nyugati állam már komoly nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette.
Tetlák Örs "eszement akkumulátor-gyarmatosításnak" minősítve a készülő beruházásokat, úgy fogalmazott, a magyar kormány sok száz milliárdos támogatásokkal, folyamatos hatósági félrenézésekkel egyengeti a kínai multik érkezését és érdekeit. Kínának nincsenek gátlásai, ha bárhol a világban kellően fogadókész kormánnyal találkozik, ez pedig komoly nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


