Erőszak
BRFK: erőszakkal próbálták áttörni péntek este a rendőrsorfalat Budapesten agresszív tüntetők
A tüntetők először csak verbálisan, majd tettleg is provokálták a rendőröket.
2023.05.20 14:34MTIErőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálta meg egy "néhány száz főből álló agresszív tömeg" a pénteki esti diáktüntetés után, este 8 és 9 óra áttörni a rendőrsorfalat Budapesten, a Rippl-Rónai utcánál - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője péntekről szombatra virradó éjjel Budapesten, rendkívüli sajtótájékoztatón.
Fülöp Gergely rendőr alezredes felidézte, hogy pénteken jogszerűen bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett gyűlés tartottak, amely a Kossuth téren kezdődött és az Oktogonon ért véget. A befejezett gyűlésből egy csoport megindult az Andrássy úton a Hősök tere irányába, a jogellenes gyűlés résztvevői a Rippl-Rónai utca magasságában megpróbáltak lekanyarodni a belső utcákba, ahol rendőrsorfal állta útjukat - ismertette a részleteket.
Fülöp Gergely felidézte, hogy a tüntetők először csak verbálisan, majd tettleg is provokálták a rendőröket. Elkezdték őket dobálni, először papírrepülőkkel, végül "egyre komolyabb" tárgyakkal. Felsorolása szerint teli sörösdobozt, fémtermoszt, vascsavart is dobtak a rendőrök felé, továbbá horgászbotot, összetört zászlórudat vágtak be és szúrtak be a a rendőrök közé, valamint egy füstgyertyát is bedobtak a sorfal mögé.

Az eszközöket a sajtótájékoztatón bemutatták a sajtónak, valamint az esetről készült rendőrségi - köztük drónfelvételeket is - levetítettek.
Az alezredes közölte: a rendőrök folyamatosan felszólították az agresszív tömeget a jogellenes cselekmény abbahagyására.
Úgy fogalmazott, hogy "ez az egyre agresszívabb támadás, ami közvetlenül veszélyeztette volna a rendőrök testi épségét, megalapozhatta, megalapozta volna a rendőrségi törvény által szabályozott kényszerítőeszközök alkalmazását" azonban a rendőrök "óriási türelmet" tanúsítva testi erővel tartották vissza "ezt a néhány száz feldühödött, megvadult ember".
Fülöp Gergely elmondta: némely portálon álhírek kezdtek el terjedni a rendőrségi intézkedéssel kapcsolatban, amivel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a rendőrök "a lehető leghumánusabb módon, jogszerűen, szakszerűen, törvényesen jártak el az intézkedések során.
Tájékoztatása szerint négy fiatalt biztonsági intézkedés keretében, a saját testi épségük védelmében emeltek ki, mivel az "erőszakos tömeg" hozzápréselte őket a rendőrsorfalnak. "Ez semmilyen további eljárást nem jelent részükre" - jelezte.
Az alezredes közölte azt is, hogy két embert a helyszínen hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt elfogtak és a rendőrség további feljelentéseket tesz csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen, egy emberrel szemben pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt tettek szabálysértési feljelentést.
A rendőrség elemezni fogja valamennyi felvételt és "könnyen lehet", hogy további eljárásokat is indítanak - fűzte hozzá Fülöp Gergely, arra is kitérve, hogy az összes intézkedés számáról várhatóan szombaton tudnak tájékoztatást adni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:21 Orbán Viktor a Deutsche Telekom vezérigazgatójával tárgyalt
- 12:13 Emberi maradványokkal teli zsákok tucatjaira bukkantak a mexikói hatóságok
- 11:30 Szimulációban megölte kezelőjét egy MI-vezérelte drón
- 11:24 Felmászott egy pucér férfi a Szent Péter-bazilika főoltárára
- 10:38 Szexet ajánlott egy apácának, majd egy kislánynak egy férfi Budapesten
- 10:31 HM: elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató
- 10:26 Megöltek egy 80 éves asszonyt Nyíregyházán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06