Egészségügy-betegellátás
Csaknem 150, ritka szívbetegségben szenvedő pácienst diagnosztizáltak tavaly az SZTE-n
Ritka betegségnek azok minősülnek, amelyek aránya az adott népességben kétezer lakosra jutóan nem éri el az egyet.
2023.05.13 08:14MTIAz eddig ellátott 600-800 beteg mellett 130-150 ritka szívbetegségben szenvedő új pácienst diagnosztizáltak tavaly a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Az elváltozások felfedezését és kezelését segíti, hogy a felsőoktatási intézmény tagja az európai referenciahálózat (ERN) erre szakosodott tagozatának - tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Ritka betegségnek azok minősülnek, amelyek aránya az adott népességben kétezer lakosra jutóan nem éri el az egyet.
Széll Mártát, az SZTE Orvosi Genetikai Intézetének vezetőjét, stratégiai rektorhelyettest idézve azt írták, a világon 6000-8000 ilyen ritka betegség ismert, amelyek egyenként kevés embert érintenek ugyan, összességében viszonylag sokan szenvednek ezektől. Magyarországon minden tizedik embernek van valamilyen ritka kórképe.
Az EU 2017-ben hozta létre a 24 ritka betegségcsoport ellátására szakosodott együttműködését, az európai referenciahálózatot. Ehhez azok az intézmények csatlakozhatnak, amelyek egy-egy ritka betegségcsoport magas színvonalú ellátóegységeként működtek és kutató tevékenységet is folytatnak.
Az SZTE Belgyógyászati Klinika kardiovaszkuláris centrumának Sepp Róbert professzor vezette non invazív kardiológiai részlege 2021-ben lett teljes jogú tagja az ERN jórészt örökletes szívbetegségekkel foglalkozó tagozatának, a Guard-Heartnak.
A professzor kifejtette, a tagozat öt tématerülettel foglalkozik, a szegediek ezek közül kettő - a ritka szívizombetegségek és a ritka ioncsatorna-betegségek - munkájában vesznek részt.
Céljuk az ismeretek, tapasztalatok összegyűjtése a diagnosztika, a kutatás és a terápia területén, ami hatékonyan tudja segíteni az új ellátási formák kidolgozását.
Ezek a betegségek általában genetikai úton öröklődnek, a kutatómunka előterében az elváltozások genetikai alapjainak és kialakulásának, genetikai mechanizmusainak vizsgálata áll; alapos feltérképezésük nemcsak a betegségek genetikai diagnosztizálásában nyújthat segítséget, hanem új, genetikai alapú, személyre szabott gyógykezelések kidolgozásához is vezethet.
Az együttműködés lehetővé teszi nagy esetszámú, az egész európai populációt reprezentáló betegregiszterek kialakítását, a páciensek részletes klinikai és genetikai analízisével, a klinikai és genetikai adatok összevetésével. Míg nemzeti szinten tízes vagy maximum százas nagyságrendben lehet ilyen betegeket vizsgálni, a hálózat keretén belül több ezres betegregiszterek is kialakíthatók.
Sepp Róbert hangsúlyozta, a ritka betegségek esetében a prevenció jellege teljesen más, mint a népbetegségeknél. Teljes korosztályokra kiterjedő szűrőprogramokat az ilyen betegségek ritkaságából adódóan indokolatlan lenne elindítani, mielőbbi felismerésük viszont nagyon fontos. E ritka kardiológiai betegségekben szenvedőknél magasabb ugyanis a hirtelen szívhalál kockázata, ám ez a rizikó az időbeni diagnosztizálással csökkenthető, illetve megelőzhető.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06