Pápalátogatás
MTVA: a Duna World megismétli Ferenc pápa Kossuth Lajos téri szentmiséjét
A helyszínen több tízezren vettek részt a szertartáson: mintegy 25 ezren foglaltak helyet a Parlament melletti téren, de megteltek emberekkel a környező utcák is.
2023.04.30 18:57MTIA Duna World közép-európai idő szerint vasárnap 22 órától műsorára tűzi a vasárnap délelőtt a budapesti Kossuth Lajos téren a katolikus egyházfő pontifikálta szentmise közvetítését, Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának legtöbb hívő részvételével tartott eseményét - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája vasárnap az MTI-t.
Azt írták, a közmédia világ magyarságának szóló csatornájának nézői április 30-án 22 órától láthatják a vasárnap délelőtti, csaknem kétórás ünnepi szentmise-közvetítés ismétlését. A helyszínen több tízezren vettek részt a szertartáson: mintegy 25 ezren foglaltak helyet a Parlament melletti téren, de megteltek emberekkel a környező utcák is.
Emlékeztettek: Ferenc pápa arra kérte a híveket, hogy "Jézushoz hasonlóan legyenek nyitott kapuk", olyan kapuk, amelyeket senki előtt nem csapnak be, amelyeken - mint mondta - mindenki beléphet és megtapasztalhatja az Úr szeretetének és megbocsátásának szépségét. A katolikus egyházfő a szertartás végén a béke építésére kérte a világ vezetőit, egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőért fohászkodva. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a szentmise végén megköszönte Ferenc pápának, hogy eljött "hozzánk, egy olyan néphez", amelynek a nyelvéhez "még hasonlót is nehéz találni az egész világon".
A katolikus egyházfő háromnapos budapesti apostoli útjának minden nyilvános eseményét élő adásban láthatták a magyar közmédia nézői.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


