Ellátás
Megkezdte működését az új onkológiai központ Salgótarjánban
Az új létesítményben teljeskörű kezelési lehetőségek, sugárterápiás és endovaszkuláris beavatkozások egészítik ki egymást.
2023.04.14 02:29MTIA salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban megkezdte működését a jelenleg elérhető egyik legmodernebb technológiával felszerelt sugárterápiás centrum; a 3300 négyzetméteres onkológiai központ kialakítása öt éve, a Modern Városok Program keretében 17,4 milliárd forintos kormányzati támogatással kezdődött el a kórház területén - erről a kórház tájékoztatta szerdán az MTI-t.
Közleményükben azt írták, a salgótarjáni megyei kórházban már több mint tíz éve működik onkológiai ellátás, amely most új mérföldkövéhez érkezett. Az új létesítményben teljeskörű kezelési lehetőségek, sugárterápiás és endovaszkuláris beavatkozások egészítik ki egymást, ennek köszönhetően az onkológiai műtétek feltételrendszere is lényegesen javul.
Közölték: a beruházáshoz kapcsolódik egy érfestéses laboratórium is, ahol a szív- és érrendszeri betegeket, illetve az agyér-betegeket is megfelelően tudják kezelni.
Fontos újításnak nevezték, hogy az úgynevezett endovaszkuláris onkológiai technikának köszönhetően a daganatos betegek egy részénél minimális beavatkozással érhető el terápiás siker.
Mint írták, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban kialakított sugárterápiás centrum 14. az országban, a fejlesztéseknek és az új eszközöknek köszönhetően pedig ez az egyik legmodernebb intézmény.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


