Államfő
Novák Katalin honvéd kadétokkal találkozott Nyíregyházán
Az eseményen jelen volt Szabó Tünde, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere is.
2023.04.12 15:24MTI
Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt
Novák Katalin köztársasági elnök a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium kadétjaival találkozott szerdán Nyíregyházán.
Az államfő személyes beszélgetést folytatott fiú és lány kadétokkal a Nyíregyházi Egyetem campusán lévő kollégiumban, majd Kun-Szabó István vezérőrnagy, Kovács István alezredes, a kollégium igazgatója és Horváth András alezredes, kollégiumvezető társaságában megtekintette a diákok katonai testnevelés óráját az intézmény sportpályáján.
Az eseményen jelen volt Szabó Tünde, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere is.
A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium nyíregyházi telephelyként működő, vitéz Mikecz Kálmán huszár dandártábornokról elnevezett intézmény 2021 szeptemberében fogadta az első kadétokat. Az egyetem területén kialakított, 3 ezer négyzetméter alapterületű kollégium háromszáz férőhellyel rendelkezik; ide azok a nyíregyházi középiskolákba felvett diákok jelentkezhetnek, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és vállalják, hogy honvédelmi alapismeretek elnevezésű tantárgyat tanulnak.
A felvett diákok tanítási időben a normál középiskolai oktatásban vesznek részt, délutántól pedig ebben a speciális ismereteket adó kollégiumban tanulnak és laknak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


