Pápalátogatás

Ferenc pápa budapesti látogatásának minden részletéről beszámol a közmédia

Április 28-án érkezik Magyarországra a katolikus egyházfő.

2023.03.31 10:37MTI

Ferenc pápa április 28. és 30. közötti budapesti látogatásának minden pillanatáról beszámol a közmédia - mondta Barlay Tamás, az MTVA kiemelt szerkesztője, műsorvezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Barlay Tamás Magyarország számára komoly megtiszteltetésnek nevezte, hogy a katolikus egyházfő a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK) való látogatása után ismét Budapestre érkezik. Először fordul elő, hogy Ferenc pápa olyan országba látogat, amelyet korábban már felkeresett - hívta fel a figyelmet.

Ismertetése szerint a pápa apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményéről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Dunán összesen hat, pénteken, szombaton és vasárnap is két-két élő közvetítés lesz látható.

Szólt arról is, hogy Ferenc pápa érkezése előtt a Krisztus a jövőnk című ismeretterjesztő sorozat átfogóan mutatja be a pápaság történetét, Magyarország és a Szentszék kapcsolatát, valamint az egyházfő Magyarországhoz fűződő viszonyát. Ezenkívül minden hétköznap várhatók kulturális egyperces etűdök, a húsvéthétfőtől megújuló Mindennapi című műsorban Ferenc pápa gondolatai, idézetei szólítják meg a közmédia közönségét - fűzte hozzá.

Barlay Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában arról is beszélt, hogy az MTVA vallási főszerkesztősége által a NEK előtt elindított, immár 16 ezer feliratkozóval rendelkező Bizony, Isten! elnevezésű Youtube-csatornán a tematikus tartalmak újranézhetőek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.