Erőszak
Vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben az ombudsman
A gyermeki jogokat érintő jövőbeli visszásságok megelőzéséért hivatalból átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa.
2023.02.27 14:43MTIKozma Ákos közleményében azt írta, az elmúlt hetekben "korábban elképzelhetetlen és mélységesen felháborító hír rázta meg" a társadalmat. "Úgy érezhetjük, hogy gyermekeinket olyanok használják fel minősíthetetlen céljaikra, akiknek éppen a legnagyobb biztonságot kellene megteremteniük számukra. Megengedhetetlen, hogy akiknek alapvető feladatuk, sőt hivatásuk, hogy a gyermekek érzelmi, erkölcsi, szellemi fejlődését előmozdítsák, a felvilágosítás eszközével és helyzetükkel visszaéljenek" - tette hozzá.
A biztos emlékeztetett rá: az alaptörvény deklarálja, hogy Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket, továbbá hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Közölte: a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint a gyermek, a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell neki biztosítani a fizikai és lelki erőszakkal szemben. A köznevelési törvény szerint a gyermeknek, a tanulónak joga többi között, hogy a nevelési és a nevelési-oktatási intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék és oktassák - írta.
Hozzátette: az alapvető jogok biztosáról szóló törvény szerint az alapvető jogok biztosa tevékenysége során - különösen hivatalból indított eljárások lefolytatásával - megkülönböztetett figyelmet fordít a gyermekek jogainak védelmére.
Kozma Ákos közölte: ezen kötelezettségéből fakadóan hivatalból átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben a gyermeki jogokat érintő jövőbeli visszásságok megelőzéséért.
Mint írta, az érintett szülők, gyermekek és pedagógusok a gyermekek jogainak sérelme, vagy annak veszélye esetén kérhetik eljárását elektronikus formában a panasz@ajbh.hu címen, személyesen a fővárosi ügyfélszolgálaton, vagy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala területi irodáiban Győrben, Szegeden, Debrecenben, Székesfehérváron, Miskolcon és Pécsen. A bejelentéseket a +36-80-215-000 ingyenes zöldszámon is fogadják.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06