Ellátás
Tállai András: a héten dupla nyugdíjat utal a kormány
Az átlagnyugdíj összege 208 200 forintra nőtt.
2023.02.05 09:50MTIHárom nappal korábban kézhez kaphatják a februári, valamint az emelt összegű 13. havi nyugdíjat, és számos más nyugdíjszerű ellátást azok, akik azt postai úton kérték. Akik bankszámlára kapják a járandóságukat, azokhoz február 10-én, pénteken érkezik az utalás. Mindez több mint 2,4 millió állampolgárt érint, a februári járandóságok teljes összege pedig meghaladja a 935 milliárd forintot - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Kiemelte, az átlagnyugdíj összege 2023-ra 208 200 forintra nőtt. A nyugdíjemelés 2012 óta minden évben az infláció mértékéhez igazodik. Ezt még most is garantálja a kormány, a szankciók okozta magas inflációs környezetben is - hangsúlyozta Tállai András, hozzátéve: a januári 15 százalékos nyugdíjemelés így a most érkező 13. havi nyugdíjra is érvényes. Egy 208 ezer forintos átlagnyugdíj esetén tehát most 416 ezer forint érkezik az idősekhez.
Az államtitkár utalt arra, hogy a kormány 2020 áprilisában döntött a 13. havi nyugdíj 2021-től történő fokozatos, eredetileg 2024-ig tartó visszaépítéséről. Azok is megkapták, illetve megkapják ezt a juttatást 13. havi ellátás címén, akiknek az ellátását a nyugdíjakkal azonos módon kell emelni, ilyen - egyebek mellett - például a rokkantsági ellátás, rokkantsági járadék, a fogyatékossági támogatás. Ám a kormány 2021-ben úgy döntött, hogy már 2022-ben az eredetileg tervezett kétheti juttatás helyett a teljes havi összegű 13. havi nyugdíjat minden év februárjában megkapják a jogosultak.
Tállai András kifejtette, hogy így tavaly a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő emberek összesen 370 milliárd forint összegű 13. havi nyugdíjt vagy ellátást kaptak. Idén pedig az kap 13. havi nyugdíjat, illetve ellátást, akinek a nyugdíja vagy ellátása 2023 előtt indult.
Beszámolt arról is, hogy a külföldön élő jogosult ellátásának EGT-, illetve egyezményes államban pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára történő utalása esetén a 13. havi nyugdíjat, illetve ellátást a 2023. február havi ellátással összevonva, egy tételként utalják.
Hozzátette: a napokban kiutalandó 935 milliárd forintot a február havi nyugellátások és nyugdíjszerű ellátások, valamint a 13. havi nyugdíj és ellátás összege teszi ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


