Ukrajnai háború
Alapjogokért Központ: egyre rosszabbá válik Európa pozíciója
A háború tekintetében nem jók a kilátások.
2023.02.03 19:16MTIAz Alapjogokért Központ szerint az ukrajnai háború tekintetében egyre rosszabbá válik Európa pozíciója és jelen pillanatban nem látszik ebből a kiút sem.
Kovács István, a jogi elemző intézet stratégiai igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: az Európai Uniót vezető jelenlegi elit olyan "olyan mélyen mászott bele ebbe a pozícióba", hogy ebből már egyáltalán nem tud kihátrálni.
Értékelése szerint a háború tekintetében nem jók a kilátások. "Sokkal rosszabb a helyzet, mint egy hónapja, és sokkal rosszabb a helyzet, mint fél éve" - tette hozzá.
Kovács István az unió és Ukrajna viszonyát felidézve arról beszélt, hogy a kapcsolatokban az események 2013-14-ben vettek "tragikus fordulatot", amelynek megoldásában az EU vezetése azóta szeretne főszerepet játszani.
"Sokkal jobban jártunk volna, ha az EU nem csinál semmit" - mondta a stratégiai igazgató. Álláspontja szerint az uniós vezetés a háborút megelőző válságokat - köztük a 2008-2009-es pénzügyi válságot, a migrációs krízist és a koronavírus-járványt - is félrekezelte.
Úgy folytatta, hogy a kontinens sokkal jobban járt volna, az unió nem vezetett volna be szankciókat. Mint közölte, az EU "maga is" főszerepet játszik abban, hogy a kontinens is belesodródjon a konfliktusba, ami "elképesztő veszélyeket tartogat számunkra".
Kovács István kitért rá: az Egyesült Államok úgy szankcionálta Oroszországot, hogy az neki a "legkevésbé fájjon", az uniós tagországok közül pedig Magyarországnak sikerült elérnie, hogy kimaradjon a szankciók negatív hatása alól.
Kovács Attila, európai uniós kutatási igazgató az eseményen kijelentette, hogy az európai vezetők semmit nem tesznek a béke érdekében, továbbá a háborút érintő politikájuk nem az EU-s érdeket és nem az európai polgárok érdekeit tartja szem előtt.
Az energiabiztonságra térve azt mondta, hogy optimista: ezt a telet energetikai szempontból "hozni tudni fogja Európa", és nem okoz komoly ellátásbiztonsági problémákat a helyzet. Szólt arról is: ha a konfliktus katonai-biztonságpolitikai értelemben nyugvópontra is jutna, a gazdasági hatások - az elhibázott uniós szankciós és energiabeszerzési politika miatt - "velünk maradnak még középtávon".
Megfogalmazása szerint "mindenféleképpen kurzusváltásra lenne szükség" az uniós intézmények részéről, de ez a 2024 tavaszi európai parlamenti választások és az új összetételű Európai Bizottság felállása előtt már nem lehetséges.
A Brüsszel által erőltetett szankciós politika "egyértelműen zsákutcába jutott" - hangsúlyozta.
Kovács Attila kiért arra is, hogy a kettősmérce alkalmazása az EU-ukrán viszonyban is tetten érhető, mivel a uniónak "mintha nem számítana" az ukrajnai korrupció és a médiaszabadság helyzete.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06