Oktatás
BM: a napokban érkeznek az emelt pedagógusbérek
A kormány 10 százalékos béremelést tudott megelőlegezni, ezt az emelt bért kapják most kézhez a pedagógusok.
2023.02.03 10:23MTIA napokban utalják a pedagógusoknak az átlagosan 10 százalékkal megemelt fizetésüket, ami a harmadik 10 százalékos béremelés 2020 óta - tudatta a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel.
Azt írták, hogy a pedagógusok munkája iránti megbecsülés jeleként a kormány 2010 óta több ütemben emelte a pedagógusok bérét, és az orosz-ukrán háború és az uniós szankciók okozta nehéz helyzetben is elkötelezett a további béremelés mellett.
A kormány 10 százalékos béremelést tudott megelőlegezni, ezt az emelt bért kapják most kézhez a pedagógusok - jelezték.
Hangsúlyozták, hogy amikor Magyarország megkapja neki jogosan járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógus béremelés következhet: az idei béremelés mértéke januárig visszamenőleg 21 százalékos lesz, ezt követően - 2021-hez képest - 2024-ben 25 százalékos, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés mértéke.
A tárca közleménye szerint a cél, hogy 2025-re a pedagógusok átlagfizetése elérje a diplomás átlagbér 80 százalékát.
"A pedagógus béremelést egyedül a baloldal veszélyezteti azzal, hogy továbbra is meg akarja akadályozni az uniós források folyósítását" - fogalmaztak a BM közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


