Fejlesztés
GMO-mentes takarmánykiegészítőt fejlesztett a Hód-Mezőgazda Zrt.
A projekt végső célja annak bizonyítása volt, hogy a klasszikus pálmazsír kiváltása lehetséges a termelési eredmények romlása és a tehenekre jutó költségek emelkedése nélkül.
2023.01.29 20:59MTITöbb 760 millió forint támogatásból fejlesztett ki hazai alapanyagból is készíthető, GMO-mentes takarmánykiegészítőt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem konzorcium - közölte a társaság az MTI-vel.
A közlemény szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. konzorciumi projektje a fejlesztéshez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFI Hivatal) 760,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Ezzel a társaság magas agrotechnikával előállított, GMO mentes alapanyagot állít elő, amely a "nagytejű" szervasmarhák takarmányozásában a repcét állítja alternatívaként a pálmazsírral szemben.
A hódmezővásárhelyi vállalat - honlapja szerint - 1992-ben alakult. Évente 8-9 ezer tonna kalászos és 7-8 ezer tonna kukorica vetőmagot, valamint saját felhasználásra és partnereinek takarmányt állít elő, sertéstelepet működtet és 1600 tejelő Holstein-fríz tehenet tart szaporulatával együtt.
A támogatott projekt több elemből állt, melynek része volt a termékek hatásának vizsgálata a metabolikus és szaporodásbiológiai folyamatokra, amelyből képet kaptak a termelésre és a reprodukcióra gyakorolt hatásokról is. A projekt végső célja annak bizonyítása volt, hogy a klasszikus pálmazsír kiváltása lehetséges a termelési eredmények romlása és a tehenekre jutó költségek emelkedése nélkül - tették hozzá.
A közlemény szerint a kutatás eredménye nem csak a hazai holstein-fríz állományok takarmányozásában játszhat kiemelt szerepet, hanem mindenhol, ahol értéknek számít a környezettudatos, hatékony, magas hozzáadott értékkel rendelkező takarmányozás és funkcionális élelmiszer-előállítás.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. 2021-es nettó árbevétele 8,2 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig ez a szám 9,1 milliárd forintot tett ki. A cég 2021-ben 260 millió forint, míg 2020-ban 286,8 millió forint nyereséggel zárt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


