Demonstráció

Kezdetét vette a pedagógusok által szervezett gördülő sztrájk

Az elmúlt napokban két újabb követelést is megfogalmaztak.

2023.01.23 09:12ma.hu

Január 23-tól gördülő munkabeszüntetést hirdettek a pedagógus-szakszervezetek. A tiltakozást hét munkanapon - így hét tanítási napon - át folytatják, a sztrájk lezárására január 31-én kerítenek majd sort. Erre a napra egyúttal szolidaritási akciót is hirdettek mindazon szakszervezeteknek, civil szervezeteknek és aktivistáknak, akik együttéreznek a pedagógusokkal és egyetértenek a követeléseikkel.

Ezen kívül pedig a közoktatásban dolgozó tanárok mellett már a szakképzésben tanítók is sztrájkolni kezdenek ezen a napon, ugyanis ezekben az intézményekben szintén egyre nő az elégedetlenség mértéke.

A január 31-ei zárónap már csak azért is bír különleges jelentőséggel, mert aznap lesz egy éve, hogy kezdetét vette a tiltakozáshullám.

"Szeretnénk napirenden tartani az oktatás ügyét, ezért döntöttünk a folytatás mellett. Muszáj változásra bírnunk a kormányt, a problémáink már a Holdról is látszanak. Ha most elhallgatunk, akkor egy még sötétebb korszak jöhet" - mondta az Indexnek Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja. A tiltakozók két újabb követelése, amivel bővítették a listát, hogy helyezzék hatályon kívül a sztrájkjogot korlátozó törvényt, illetve vonják vissza a pedagógusok kirúgására vonatkozó új kormányrendeletet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.