Gyász
Elhunyt Telegdy Gyula akadémikus, Szeged díszpolgára
A Széchenyi-díjas orvosprofesszor 87 éves volt.
2023.01.04 17:48MTINyolcvanhét éves korában elhunyt Telegdy Gyula Széchenyi-díjas orvosprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Szeged díszpolgára - tájékoztatta az önkormányzat szerdán az MTI-t.
A szegedi önkormányzat saját halottjának tekinti Telegdy Gyulát, és a családdal egyeztetve intézkedik temetéséről - áll a közleményben.
A Batthyány-Strattmann László-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével is kitüntetett tudós az MTA honlapja szerint szerdán hunyt el.
Telegdy Gyula 1935. június 5-én Nagyszebenben született. 1959-ben szerzett orvosi diplomát summa cum laude minősítéssel a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Ezt követően az egyetem élettani intézetében kapott állást, ahol az 1970-es években docensként dolgozott. 1975-ben hívták át a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézetébe, ahol igazgatói megbízást és tanszékvezető egyetemi tanári kinevezést kapott. 1985-ben az egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánjává választották, amely tisztséget 1990-ig viselte. Hivatali ideje alatt vezették be Szegeden az angol nyelvű oktatást, amelynek keretében külföldi hallgatók is tanulhattak a karon. 1990 és 1991 között az egyetem tanári testületének elnökeként, majd 1997 és 2000 között az egyetem általános és oktatási rektorhelyetteseként is dolgozott. 2000-ig viselte intézetigazgatói és tanszékvezetői tisztségét. 2005-ben emeritus professzorként folytatta a kutatást és oktatást. Az egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia közös Neurohumorális Kutatócsoportjának vezetőjévé is kinevezték. 2000 és 2003 között Széchenyi professzori ösztöndíjas volt.
Az 1960-70-es években ösztöndíjasként kutatott az Amerikai Egyesült Államokban és Svédországban. Kutató munkájában jelentős hazai és nemzetközi kooperációt épített ki.
1966-ban védte meg az orvostudományok kandidátusi, 1975-ben akadémiai doktori értekezését. 1990-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben rendes tagjává. Közben 1991 és 1999, valamint 2002 és 2008 között a Szegedi Akadémiai Bizottság, 1991 és 1996 között pedig az MTA Endokrinológiai és Anyagcserekutatási Bizottsága elnöki posztját is betöltötte.
Kutatási területe a neuroendokrinológia, ezen belül a reprodukciós endokrinológia, a neurohormonok, neuropeptidek idegrendszeri és endokrin hatásainak vizsgálata volt. Több mint ötszáz idegen nyelvű, harmincöt magyar nyelvű tudományos közlemény szerzője, illetve szerkesztője volt. Két monográfiája jelent meg.
Munkásságát számos díjjal ismerték el. A Széchenyi-díjat 1998-ban kapta meg a központi idegrendszer neurohormonjainak, különösen a neuropeptid-kutatás terén elért, nemzetközileg nagy elismerést kiváltó tevékenységéért. A Batthyány-Strattmann László-díjat 2002-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét 2004-ben vehette át. Szeged városa 2006-ban választotta díszpolgárának.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06