Választás
Halász János feljelentést tett a NAV-nál a baloldal külföldi kampányfinanszírozása ügyében
A Fidesz frakcióvezető-helyettese feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának ügyében.
2022.12.10 12:49MTIHalász János az MTI-nek szombaton elküldött videónyilatkozatában kijelentette, hogy nem fogynak a kérdések a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának ügyében, pedig több hatóság és a titkosszolgálatok elemző, értékelő munkája is folyamatban van.
Hozzátette, a helyzetet nem könnyíti meg, hogy Márky-Zay Péter és a többi baloldali szereplő rendszeresen ellentmondásokba keveredik.
A kampány elején elhallgatták a "guruló dollárokat", aztán több százmillióról beszéltek, végül összességében már hárommilliárd forintra derült fény - sorolta a példákat az ellentmondásokra a fideszes politikus.
Hozzátette, hogy Márky-Zay Péternek, a baloldal miniszterelnök-jelöltjének mikroadományokról szóló verzióját pedig éppen a szponzor, az Action for Democracy cáfolta meg: bevallotta, hogy intézményi adományozók is küldtek pénzt Magyarországra a választási kampány idején.
Halász János szerint a Karácsony Gergely főpolgármester főtanácsadójához köthető szervezet 1 milliárd 848 millió forinttal támogatta a Marki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországért Mozgalmat (MMM) és több magyarországi címzettnek is jelentős összegeket utalt.
Kifejtette, hogy a "lejárató cikkekért" felelős Oraculum 2020 Kft. egymilliárd forintot, míg a Bajnai Gordon-féle DatAdat 148 millió forintot kapott a külföldi civil szervezettől.
Halász János figyelemreméltónak nevezte azt is, hogy Márky-Zay mozgalma 1,4 milliárd forint összértékben utalásokat indított a DatAdat osztrák anyavállalata részére, de a magyar társasághoz is juttatott 11,7 millió forintot.
A politikus szerint érdemes megvizsgálni, hogy a kifizetések mögött milyen valós, számlával igazolható teljesítés van, hiszen ezek hiányában bűncselekmény, konkrétan költségvetési csalás megalapozott gyanúja merülhet fel.
Halász János közölte: azt várja a NAV-tól, hogy tisztázza az ügyet, és szükség esetén tegye meg a büntetőjogi lépéseket az "elmúlt három évtized legsúlyosabb botrányában".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06