EU
Orbán magának akarja a pénzt?
Ha a kormány nem jut uniós pénzhez, akkor ne jussanak a magyar emberek, vállalkozások és önkormányzatok sem?
2022.11.26 20:52ma.huPénteken az Európai Parlament olyan állásfoglalást fogadott el, amelyben azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy fagyasszák be a Magyarországnak szánt uniós forrásokat.
A Fidesz ezután azzal vádolta a határozatot elfogadó képviselőket, hogy szavazatukkal a magyaroktól vettek el pénzt.
Ám a határozat szövegében az szerepel, hogy ha a kormány nem kapja meg az uniós forrásokat, az EU-nak az önkormányzatokon keresztül akkor is el kell juttatnia azokat az emberekhez és a vállalkozásokhoz.
Azonban, a Fidesz európai parlamenti képviselője, Hidvéghi Balázs módosító indítványt nyújtott be, amiben javasolta, hogy ez a rész kerüljön ki a határozat szövegéből.
Rónai Sándor azt mondta, hogy az EP-képviselők "háromnegyedes arányban szavazták le a magyarokat eláruló módosítást".
A DK szerint Orbán Viktor az év lebukását mutatta be Brüsszelben azzal, hogy meg akarta akadályozni, hogy a magyar emberek, vállalkozások és önkormányzatok uniós pénzhez jussanak. A miniszterelnök háromszorosan is elárulta Magyarországot és a magyarokat: először amikor 12 éven át ellopta a magyaroknak szánt uniós pénzt, másodszor amikor az Európai Bizottság felszólítására sem számolta fel a korrupt rendszerét és állította helyre a jogállamot, harmadszor pedig amikor saját kezűleg akarta megakadályozni, hogy a magyarok akkor is uniós pénzhez jussanak, ha azt a pénzt nem ő oszthatja el. Ha tehát Orbán nem tud lopni, akkor szerinte inkább menjen tönkre egész Magyarország. Ez egy magyarellenes politika, ez hazánk nyílt elárulása - jelentette ki a DK-s politikus.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06