Magyarellenesség
Tiltakozást váltott ki Romániában a Mi Hazánk Mozgalom politikusának kijelentése
Antiszemita és romaellenes kijelentéseket is tett.
2022.11.05 10:50MTITiltakozást váltott ki Romániában a Mi Hazánk Mozgalom Nemzetpolitikai Kabinetjét vezető Bartha Barnának egy erdélyi magyar újságíró meggyilkolására utaló kijelentése.
Amint a Transtelex.ro portál szerdán közölte, Bartha Barna a Mi Hazánk Mozgalom székelyföldi szervezetépítő turnéjának sepsiszentgyörgyi helyszínén, október 30-án egy erdélyi magyar újságírót megnevezve azt mondta: "Ha az ilyeneket a magyarok nem tudják felakasztani, maguk közül nem tudják kiiktatni, akkor nem csoda, hogy oda jutunk, ahol tartunk". A politikus a találkozón antiszemita és romaellenes kijelentéseket is tett.
A portál a későbbi reagálásokban már pontosította is, hogy Parászka Borókára, a közszolgálati Marosvásárhelyi Rádió újságírójára vonatkozott a kijelentés.
A Magyar Újságírók Erdélyi Egyesületének (MÚRE) igazgatótanácsa és becsületbírósága az egyesület honlapján pénteken közölt állásfoglalásban ítélte el a politikus megnyilvánulását. A MÚRE úgy vélte: a kijelentés példátlanul súlyos az erdélyi magyar közbeszédben.
"A gyűlöletbeszéd minden formáját elítélve, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elhatárolódik az elhangzottaktól. A fizikai erőszak minden formája mellett a szóbeli megfélemlítést is elutasítjuk. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) éppen ezekben a napokban szólította fel világszerte a hatóságokat az újságírók elleni bűncselekmények megfelelő kivizsgálására és elítélésére. Erőszakmentes közbeszédet Erdélyben, a politikában és a médiában egyaránt!" - áll a MÚRE állásfoglalásában.
A közszolgálati Román Rádiótársaság (SRR) elnök-vezérigazgatója, Razvan Ioan Dinca szintén állást foglalt az ügyben. A rádió honlapján pénteken közzétett állásfoglaláshoz a SRR teljes igazgatótanácsa csatlakozott.
Az állásfoglalásban a demokrácia alapértékei és a jogállamiság elleni súlyos támadásként értékelték a politikus kijelentéseit, amelyek között azt is idézték, hogy "folyamatban van a székelység és a magyarság elcigányosodása".
"A faji tisztaságot sürgető nyilatkozatoknak nincsen helyük a demokratikus és toleráns Romániában. A SRR határozottan elítél ezekben a nehéz időkben minden szélsőséges manipulatív megnyilvánulást, amely erőszakra uszít" - olvasható az állásfoglalásban.
Nicolae Ciuca miniszterelnök péntek délután a kormány Facebook-oldalán ítélte el a marosvásárhelyi újságíró elleni uszítást, melyet megengedhetetlennek nyilvánított, és a demokratikus értékek elleni durva támadásként értékelt.
"Az újságírók szabad véleménynyilvánítása a jogállamiság alapfeltétele, és bármely demokráciában alapérték. Kérem az állam illetékes intézményeit, hogy járjanak el a hatásköreiknek megfelelően az újságírók védelmében, és azoknak a felelősségre vonásában, akik gyűlöletre és diszkriminációra uszítanak" - áll a kormányfő facebook-bejegyzésében.
Az ActiveWatch romániai sajtófigyelő szervezet a Facebook-oldalán közölt állásfoglalásában felszólította a főügyészséget, hogy hivatalból vizsgálja ki az ügyet. A szervezet üdvözölte a Maros megyei rendőrség bejelentését, hogy hivatalból vizsgálatot indítottak az ügyben.
Facebook-bejegyzésben ítélte el az újságíró halálos megfenyegetését Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is.
"A verbális agresszió kérdésében, amelyet gyakran tettlegesség szokott követni, nincs árnyalt kép. Az agressziót nem lehet meg- vagy félremagyarázni. Akkor sem, ha szűk körben hangzik el egy újságíró ellen, akkor sem, ha politikusokat akarnak akasztani a székely zászló kifüggesztése miatt" - utalt Mihai Tudose korábbi szociáldemokrata miniszterelnök 2018 januárjában tett botrányos kijelentésére, mely nem okozott a mostanihoz hasonló mértékű megütközést a román médiában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


