Október 23.
Emlékhelyet avatnak Wittner Máriának Szarvason
Szeptember 14-én hunyt el.
2022.10.21 17:43MTIEmlékhelyet avatnak pénteken Wittner Mária közelmúltban elhunyt fideszes országgyűlési képviselő, '56-os szabadságharcos, halálraítélt emlékére Szarvason, a Kossuth téren - tájékoztatta Babák Mihály (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-t.
Elmondta: helyi civilek kezdeményezésére felújíttattak és bővíttettek egy meglévő köztéri, több mint 10 méter magas zászlórudat, amelyre új lyukas zászló kerül. Utcai bazaltkövekből stilizált barikádot építettek ki és egy emléktábla is kerül az emlékhelyre.
Babák Mihály jelezte, hogy korábban az Országgyűlésben együtt dolgozott Wittner Máriával, aki többször is járt Szarvason.
Úgy fogalmazott: "Ő volt '56 élő emlékezete, a halálraítélt forradalmár társaság ikonja, aki túlélte és elmondta a történteket."
Babák Mihály hozzátette, a szarvasi Kossuth téren két emlékmű áll, a most felújított zászlórúd a forradalom és szabadságharcnak, egy fáklya pedig az azt követő terror szarvasi áldozatainak állít emléket.
Wittner Mária szeptember 14-én hunyt el.
Az 1956-os forradalomban aktívan részt vett, a rádió ostroma közben csatlakozott a harcoló felkelőkhöz, a Corvin közben segédkezett a sebesültek ellátásában. A Vajdahunyad utcai csoporthoz csatlakozva már a fegyveres összetűzésekben is részt vett. Az 1956-os megtorláskor halálra, később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, tizenhárom évnyi raboskodás után 1970-ben szabadult.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


