Honvédelem-hadiipar

A Rheinmetall 2023-ig 46 darab Lynxet szállít Magyarországra

A lánctalpas, gyalogsági harcjárművek, a Lynxeknek köszönhetően erősödik a magyar honvédség.

2022.10.16 20:30MTI

A lánctalpas, páncélozott, 30 milliméteres gépágyúval felszerelt gyalogsági harcjárművek, a Lynxeknek köszönhetően a magyar honvédség és a magyar védelmi ipar is erősödik; a magyarul hiúznak nevezett járművek egyike vasárnap délután 16 óráig megtekinthető a fővárosban, a Hősök terén - mondta Vauver Viktor, a Magyar Honvédség alezredese vasárnap az MTI-nek.

A Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoki irodavezetője arra is kitért, hogy a most Budapesten kiállított Lynx még Németországban készült, a későbbiekben azonban a harcjármű gyártása már Magyarországon fog történni, Zalaegerszegen.

Vauver Viktor közölte, hogy a gyalogsági harcjárművet gyártó Rheinmetall 2023-ig 46 darab Lynxet szállít Magyarországra, ahol 2029-ig további 172 darabot gyártanak majd, mindezzel pedig magyar munkahelyeket teremtenek.

Kiemelte, a honvédelmi alap segítségével még az infláció ellenére is "képesek leszünk a haderő fejlesztés folytatására".

Vauver Viktor, a fővárosban zajló haditechnikai bemutató helyszíni koordinátoraként beszámolt arról is, hogy a Hősök terén az érdeklődők a Lynx mellett találkozhatnak például a török gyártású szállító járművel, a Gidránnal is.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a kiállítást követően a Lynxet Hódmezővásárhelyre szállítják, ahol megkezdődik a járművet kezelő személyzet képzése német szakemberek segítségével.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.