Háború
Tüntetők kifütyülték és pfujolták Orbán Viktort Prágában - videó
A prágai EU-csúcson több tucatnyian tüntettek erős uniót követelő és a vétókat ellenző jelszavakkal. Nem hagyták szó nélkül a magyar miniszterelnök érkezését.
2022.10.07 15:40ma.huNéhány tucat tüntető várta ukrán zászlókkal és táblákkal a prágai informális uniós csúcsra érkező állam- és kormányfőket pénteken. A tüntetők „Nem a vétókra” feliratú táblákkal és „Erős uniót!” rigmusokkal fogadták a cseh fővárosban a csúcstalálkozó résztvevőit.
A fenti videón második részében jól látszik, hogy az EU két legnagyobb gazdaságának vezetője, Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár Mark Rutte holland miniszterelnök társaságában gyalogosan érkezik. A tüntetők szinte tudomást sem vesznek róluk.
Orbán Viktor az utolsók között, egyedül érkezett, őt már nem fogadták ilyen barátságosan. Ahogy kiszállt kisbuszából, a tüntetők füttykoncertjére kellett bevonulnia a találkozó helyszínére. Ahogy a fenti videó első felében látható, Orbán a sajtó képviselői előtt a hátulról érkező füttykoncert és pfujolás közepette sétál végig.
Szinte az összes vezető nyilatkozott a jelenlévő újságíróknak, Orbán Viktor azonban ahogy csütörtökön, úgy a találkozó pénteki napján sem állt szóba a nemzetközi sajtóval. Csütörtök este Facebook-videóban beszélt arról, hogy az energiaárak szinte megfizethetetlenek, amit szerinte a magyar kormány által is megszavazott uniós szankciók okoznak. Megjegyezte azt is, hogy Oroszország egyáltalán nem esett térdre, az európai gazdaságok viszont elvéreznek, ezért a szankciós politikán változtatni kell.
Prágában pénteken az EU 27 tagállamának állam- és kormányfői tanácskoznak az energiaválságról és arról is, hogy bevezessenek-e gázársapkát az orosz gázra. Vlagyimir Putyin orosz elnök már korábban közölte, hogy ebben az esetben minden európai gázszállítást azonnal leállítanak. A magyar kormány azt jelezte, hogy ilyen javaslatról tárgyalni sem hajlandók.
A találkozó csütörtöki napján Európa és a szomszédos régiók minden vezetője részt vett, csak Oroszországot és Fehéroroszországot nem hívták meg a találkozóra.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:09 Meteorológia: csapadékos és átlag közeli hőmérsékletű volt a tavasz
- 16:06 Katasztrófahelyzetben ingyen ételt és italt kínáló automatákat telepítettek Japánban
- 15:00 Több mint 50 ráktípust kimutató vérvizsgálatot teszteltek biztató eredményekkel
- 14:59 Szijjártó: a külföldi beruházók bizalma minden hisztériakeltés ellenére töretlen Magyarország iránt
- 13:51 A giga-eső miatt pótlóbusz jár több fővárosi villamosvonalon
- 13:00 Rétvári Bence: a kormány célja, hogy a pedagógusok minden hónapban érezzék az elismerést
- 12:50 Újabb kétszáz budapesti kukára kerül fedő a madarak miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06