Oktatás
A sztrájkbizottság összehívását és oktatási kormánybiztos kinevezését kérik a pedagógus szakszervezetek
Nyílt levél Orbán Viktornak.
2022.10.07 11:01MTIA sztrájkbizottság ülésének jövő heti összehívását, valamint az "oktatás minden területéhez értő" kormánybiztos kinevezését kéri a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött nyílt levélben.
A pénteken az MTI-hez is eljuttatott levélben a szakszervezetek felidézték, a kormány - saját bevallása szerint - azért nem tárgyal az érdekképviseleti szervekkel, mert várja az Európai Bizottság döntését a béremelés finanszírozásáról. A sztrájkbizottság szerint azonban a kormány az állami költségvetésből is megkezdheti az "érdemi béremelések" azonnali kifizetését, ezért jelezték, hogy a jövőben nem fogadják el azt az érvet, "miszerint a baloldal, továbbá Brüsszel akadályozza az oktatásban dolgozók bérének emelését".
A PSZ és a PDSZ azt is kéri, hogy a miniszterelnök "haladéktalanul nevezzen ki olyan, az oktatás minden területéhez értő és az elmúlt időszak kudarcaihoz nem köthető" kormánybiztost, akivel a szakmai párbeszédet folytathatnak az oktatás strukturális átalakításáról, a pedagógushiány megszüntetéséről, a munkaterhek csökkentéséről, a Nemzeti Alaptanterv felülvizsgálatáról és a közoktatás modernizációjáról, ezen témák megvitatása ugyanis "nem tűr halasztást".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


