Diplomácia
Szijjártó: a terrorizmus fenyegetéséről a háború árnyékában sem szabad megfeledkezni
Továbbra is rendkívül fontos a határozott fellépés a nemzetközi közösség részéről.
2022.09.21 10:18MTIAz ukrajnai háború árnyékában sem szabad megfeledkezni a terrorizmus fenyegetéséről, amelyet az illegális migrációs hullámok csak tovább fokoznak, ezért továbbra is rendkívül fontos a határozott fellépés a nemzetközi közösség részéről - jelentette ki Szijjártó Péter helyi idő szerint kedd este New Yorkban.
A minisztérium közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ idei közgyűlésének keretében tartott kétoldalú találkozóit követően rámutatott, hogy a terrorszervezetek a tömeges bevándorlóáradatot kihaszálva könnyebben el tudják juttatni követőiket a világ különböző pontjaira, hogy ott merényleteket kövessenek el. Ezért szavai szerint mind az illegális migrációval, mind a terrorizmussal szemben keményen fel kell lépni.
Vlagyimir Voronkovval, az ENSZ terrorellenes tevékenységének összehangolásáért felelős főtitkárhelyettessel abban állapodott meg, hogy tovább bővítik a világszervezet terrorizmus elleni hivatalának regionális irodáját Budapesten.
Kiemelte, hogy bár Európa egyre erőteljesebb migrációs nyomással szembesül 2015 óta, Brüsszel még mindig otthonaik elhagyására ösztönzi az embereket, annak ellenére, hogy a származási országok is azt szeretnék, ha a tehetséges fiatalok maradnának.
"Mi egyetértünk velük: az embereket nem a távozásra kell rávenni, hanem segíteni kell nekik, hogy otthon tudjanak maradni" - közölte.
A tárcavezető aláhúzta, hogy napjainkban a keresztények alkotják a legüldözöttebb vallási közösséget, sok esetben ők a terrorizmus legfőbb áldozatai. Magyarország ezért a jövőben is kész megadni minden támogatást az üldözött keresztény közösségeknek, s erről, azaz a Hungary Helps program folytatásáról egyeztettek Parolin bíborossal, a Szentszék államtitkárával.
Szijjártó Péter a nap folyamán többek között Egyiptom, Marokkó, a Fülöp-szigetek, Sierra Leone és Üzbegisztán külügyminiszterével is találkozott.
Közölte, igyekezni fog kijárni Brüsszelben, hogy Egyiptom és Marokkó végre megkapja a szükséges támogatást az illegális bevándorlók további hatékony féken tartása érdekében. Tudatta, hogy Üzbegisztán kulcsfontosságú Közép-Ázsia stabilitásában, a Fülöp-szigetek megkerülhetetlen tényező Délkelet-Ázsiában, Sierra Leonéval pedig gazdasági megállapodást írt alá.
A miniszter hangsúlyozta: "jól látszik, hogy mindenütt követik a magyar álláspontot nemcsak Ukrajna, hanem a világ előtt álló minden fontos kihívás ügyében".
"Ázsiától Latin-Amerikán keresztül Afrikáig számos külügyminiszter kolléga visszaigazolta azt, hogy annak a praktikus, józan észre alapuló, patrióta külpolitikának van értelme és megbecsültsége, amelyet Magyarország folytatott az elmúlt években" - fogalmazott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06