Társadalom
Felmérés: jobboldalinak, mérsékeltnek és liberálisnak vallják magukat az első szavazók
Radikalizmus helyett mértéktartás jellemzi a fiatal nemzedék világnézetét.
2022.09.12 23:30MTIJobboldalinak, mérsékeltnek és liberálisnak vallják magukat az első szavazók, radikalizmus helyett mértéktartás jellemzi a fiatal nemzedék világnézetét - közölte a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a hozzá tartozó Ifjúságkutató Intézet közvélemény-kutatásának eredményét ismertetve hétfőn az MTI-vel.
Az Ifjúságkutató Intézet által májusban és júniusban készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy inkább jobboldaliként határozzák meg magukat a 18-21 éves fiatalok: a vizsgált korcsoport körében másfélszer annyian (36 százalék) sorolják magukat jobboldalra, mint a baloldalra (24 százalék).
A konzervatív-liberális tengelyen fordítottak az arányok: 26 százalék inkább konzervatívnak, míg 31 százalék inkább liberálisnak vallja magát.
A mérsékeltek pedig kiugró arányban, háromszor annyian (46 százalék) vannak, mint a magukat inkább radikálisként (15 százalék) azonosítók - olvasható a tájékoztatásban.
Azt írták, egy 0-tól 10-ig terjedő skálán, ahol a két szélső érték a két végletet jelenti, mindhárom dimenzióban érvényesül a "középre húzás" jelensége: az első szavazók 27 százaléka állítja magáról, hogy "félúton" helyezkedik el a bal- és a jobboldal között, 28 százalék nyilatkozott úgy, hogy a konzervatív-liberális tengelyen középen áll, 27 százalékuk pedig a mérsékelt-radikális dimenzióban állítja magáról ugyanezt.
Tehát a legfiatalabb választók bő negyede mindhárom koordinátarendszerben pont középen helyezi el magát - mutattak rá.
A közleményben kitértek arra is, hogy további szempontokat nyújt az eredmények értelmezésében a 2020-as nagymintás ifjúságkutatás: a 8000 15-29 éves magyarországi fiatallal készült interjú alapján - hasonló értékskálák mentén - egy határozottan mérsékelt, a nemzeti szuverenitás orientációját mutató, inkább liberális, a jobb és baloldal tekintetében megosztott ifjúság mutatkozott meg.
A magukat a centrumba pozicionáló - tehát a középső értéket választó - fiatalok aránya ebben a kutatásban is jelentősebb volt, mint azoké, akik kikristályosodott ideológiai kategóriákba sorolnák magukat.
Közölték, jól érzékelhető, hogy bár a fiatalok önmeghatározásában a "jobboldali", a "mérsékelt" és a "liberális" nem egymást kizáró fogalmak, a korosztály politikai értékválasztását tekintve leginkább mérsékeltnek tartja magát.
A kutatást ezer ember személyes megkérdezésével végezte az Ifjúságkutató Intézet a Társadalomkutató Kft. közreműködésével. A reprezentatív címlistát azon 18-21 éves fiatalok alkották, akik először vehettek részt az országgyűlési választáson 2022. április 3-án.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


