Ukrajnai háború
Információs iroda nyílt Budapest belvárosában a menekültek segítésére
Sok embernek van szüksége segítségre, a gyerekeknek iskolába kell járniuk, a felnőtteknek szállást és munkát kell keresniük.
2022.09.05 12:45MTIA főváros eddig is és ezután is kiveszi részét az ukrajnai háború elől menekülők megsegítéséből - mondta a főpolgármester hétfőn Budapesten.
Karácsony Gergely a belvárosi Bárczy István utca 1-3. szám alatti Budapest Helps információs és közösségi központ megnyitásán kifejtette: az ukrajnai háború mindenkit új helyzet elé állított, és mindent meg kell tenni azért, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtsák a krízis elől menekülőknek.
Jelezte, hogy a főváros a kezdetektől kiveszi a részét a menekültek segítéséből, szállással, étkezés biztosításával, információ adásával.
Úgy folytatta, szembesülni kell azzal a kihívással, hogy - a nemzetközi szervezetek becslése szerint - sokkal több ukrajnai menekült tartózkodik Budapesten, mint amennyit "hivatalosan látunk" az intézményeiken keresztül.
Ez a központ eligazodást nyújt az itt tartózkodó menekülteknek - mondta, egyben megköszönte a nemzetközi partnerszervezetek szakmai segítségét.
"Budapest befogadó város, a béke és a szolidaritás szigete egy borzasztó világban, és szeretnénk megmutatni, hogy a főváros helytáll a nehéz helyzetben lévők segítésében" - tette hozzá Karácsony Gergely.
Muriel Tschopp, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) regionális operatív vezetője arról beszélt, hogy ez a központ az UNHCR és a fővárosi önkormányzat együttműködésében jött létre.
Az ukrajnai háború kétszáz napja tart, és eddig 13 millió embernek kellett elmenekülnie otthonából. Közülük hétmillióan belső menekültnek számítanak, hatmillióan pedig el is hagyták Ukrajnát - mondta.
Sok embernek van szüksége segítségre, a gyerekeknek iskolába kell járniuk, a felnőtteknek szállást és munkát kell keresniük. Ez a központ ebben nyújt segítséget - ismertette.
Muriel Tschopp hozzátette: a központ szeretne egyfajta hídszerepet is betölteni az ukránok és a magyarok között.
A szakember ugyanakkor azt is mondta: bízik abban, hogy erre a központra nem lesz sokáig szükség, és a háború után mindenki hazatérhet Ukrajnába.
Bagaméri Dániel, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) Magyarország vezetője arról beszélt, hogy a humanitárius krízishelyzet nemcsak a számokban jelenik meg, hanem a menekülők összetételében is, hiszen nagyon sok nő és gyerek, idős vagy mozgáskorlátozott ember hagyta el hazáját.
A humanitárius szükségletek nagy része a helyi önkormányzatokra hárul, ahol Budapest szerepe nagy, hiszen a felmérésekből látszik, hogy Európában Budapest a harmadik leggyakoribb úti cél - Prága és Varsó után - a menekülteknek - mondta.
Beszámolt arról, hogy az együttműködés keretében egyrészt a lakhatásban tudnak segítséget nyújtani: eddig saját, illetve partnereik szállásain, továbbá egy szálláshely-közvetítő cég közreműködésével 30 ezer éjszakára adtak szálláshelyet a menekülteknek Budapesten.
Segítségnyújtásuk másik markáns területe a menekültek ellátása naprakész információval. Leggyakrabban az oktatás, a legális munkavállalás és tartózkodás feltételeiről érdeklődnek - mondta Bagaméri Dániel.
A Budapest Helps információs és közösségi központ hétfőtől-szombatig, reggel 8 és 20 óra között, igény szerint 21 óráig lesz nyitva.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06