Belpolitika
Horthy-szobor a Parlamentben: a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete tiltakozik
A Mi Hazánk szobrot állított Horthy Miklós egykori kormányzónak a Parlament egyik hivatalos irodájában.
2022.08.31 18:40MTIA Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete (NÜB) a holokauszt-túlélők nevében tiltakozik Horthy Miklós szobrának parlamenti elhelyezése miatt, és azt követeli a magyar állam vezetőitől, hogy lépjenek fel a szobor eltávolítása érdekében.
Az egyesület szerdán juttatta el az MTI-hez a NÜB elnöke, Schiffer János által jegyzett közleményét, reagálva arra, hogy kedden a Mi Hazánk szobrot állított Horthy Miklós egykori kormányzónak a Parlament egyik hivatalos irodájában.
"Egyesületünk meggyőződése szerint nevezettnek nem lehet szobra az Országházban, még akkor sem, ha azt egy alelnöki irodában helyezték el, a Parlament ugyanis nem a szélsőjobboldali képviselők magánterülete, hanem a nemzet szimbolikus épülete" - fogalmazott az elnök.
A NÜB felszólítja a magyar állami vezetőket, köztük a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt és az Országgyűlés elnökét, tegyenek meg mindent a Horthy-szobor eltávolítása érdekében. "Ha ezt nem teszik meg, ez nyílt beismerése lesz annak, hogy valójában egyetértenek a szobor parlamenti jelenlétével annak ellenére, hogy az megbecsteleníti azt az épületet, ahol a magyar Szent Koronát elhelyezték" - olvasható a Schiffer János által jegyzett közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


