Közoktatás
Maruzsa: a kormány mindent megtesz azért, hogy zavartalan legyen az oktatás az új tanévben
Az államtitkár szólt arról is, hogy erősíteni kell a református pedagógusképzést, és az állami iskolákban is vonzóvá kell tenni a hitoktatást.
2022.08.28 05:38MTIA kormány mindent megtesz azért, hogy hagyományos órarendben, a szokott módon felfűtött iskolákban, zavartalanul folyjon az oktatás az új tanévben - mondta a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára az országos református tanévnyitón szombaton Hódmezővásárhelyen.
Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, a tanulóknak az iskolában, a tanároknak a katedrán, a szülőknek a munkahelyükön van a helyük. Ettől is függ, hogy megerősödve kerül-e ki az ország a még el nem múlt járványidőszakból, a háborús veszélyhelyzetből és az energiaválságból - tette hozzá.
Az államtitkár szólt arról is, hogy erősíteni kell a református pedagógusképzést, és az állami iskolákban is vonzóvá kell tenni a hitoktatást.
Maruzsa Zoltán azt mondta, nehéz két éven van túl a köznevelés, olyan működési modelleket és módszereket kellett néhány nap alatt kidolgozni, amelyek korábban ismeretlenek voltak. "De a magyar köznevelés jól állta a sarat" - jegyezte meg.
Kifejtette, a legutóbbi kompetenciamérés eredménye a 10. és a 8. osztályos diákok esetében nem mutatott különbséget az elmúlt öt év átlageredményéhez képest, a 6. osztályosoké pedig mindössze 1 százalékkal csökkent.
Az idei érettségi az elmúlt 15 év legjobb átlageredményét hozta, pedig akik most tettek vizsgát, azok összesen 9 hónapot digitális tanrendben tanultak - hangsúlyozta, hozzátéve, az ez évi Nemzetközi Diákolimpián pedig annyi érmet szereztek magyar tanulók, mint korábban soha.
Az államtitkár kiemelte, az oktatás célja nemcsak a test és a szellem ápolása, hanem a lélek fejlesztése is, ez utóbbiban az egyházi oktatási intézmények véleménye szerint jobban teljesítenek.
Bruckner László, a Református Oktatási Szolgálat főigazgatója úgy fogalmazott, a református oktatási intézmények többlete nem a vallásban és nem a templomokban van. "Bennünk munkálkodik a hit" - mondta.
Hódmezővásárhelyen idén ünneplik a református köznevelés fennállásának tricentenáriumát Bethlen300 - Iskola a hazában címmel.
Az országos tanévnyitó zászlós felvonulással kezdődött, amelyen több száz református oktatási intézmény képviselője vett részt. A menetet az MH. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar vezette fel.
Az ünnepi istentiszteletet Fekete Károly, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke mutatta be.
A rendezvényen átadták a Makkai Sándorról és Imre Sándorról elnevezett református köznevelési díjakat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06