Háború
Nemzetközi konferencia lesz Budapesten az ukrajnai háborúról és a klímaválságról
A Budapest Fórum a Fenntartható Demokráciák építéséről című rendezvényt szeptember 21-22-én tartják.
2022.08.12 05:26MTIKétnapos nemzetközi konferenciát szervez szeptember végére az ukrajnai háborúról és annak hatásairól, az energia- és klímaválságról a fővárosi önkormányzat, a Political Capital és a CEU Demokrácia Intézete - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a Budapest Fórum a Fenntartható Demokráciák építéséről című rendezvényt szeptember 21-22-én tartják.
A tanácskozáson magyar és külföldi szakértők, aktivisták, döntéshozók és újságírók beszélgetnek azokról a társadalmi kérdésekről, amelyeket "a demokratikus és névleg demokratikus országok állampolgárai a bőrükön is érezhetnek".
A mintegy száz szakértőt felsorakoztató kétnapos esemény célja, hogy Budapest újra felkerüljön a régió progresszív szellemi térképére - írták.
Közölték, a fórumon foglalkoznak majd Oroszország Ukrajnában vívott háborújával és annak hatásaival, a világszerte aktuális energiaválsággal, valamint a demokráciák kihívásaival a populizmus korában. Téma lesz még a fake news mint mainstream jelenség, valamint szóba kerülnek az államilag finanszírozott dezinformációs kampányok és hatékony ellenintézkedések.
A konferencia vendége lesz Nikola Dimotrov, Észak-Macedónia korábbi miniszterelnök-helyettese, Jamie Fly, a Szabad Európa Rádió washingtoni vezetője, Szergej Gurijev közgazdász, a Science Po rektora, Nina Hachigian, Los Angeles nemzetközi ügyekért felelős alpolgármestere, Ivan Krastev politológus, a bécsi Humán Tudományok Intézetének munkatársa, Borislav Sandov bolgár miniszterelnök-helyettes, Radosław Sikorski lengyel európai parlamenti képviselő és Rafał Trzaskowski, Varsó polgármestere - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.
A konferenciát Karácsony Gergely főpolgármester nyitja meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06