Természetvédelem

Érvénytelen lett a szállodaberuházás elleni népszavazás Tatán

Az előzetes adatok szerint a szükséges 50 százaléknál (10 281 fő) kevesebben, 8360-an vettek részt a népszavazáson.

2022.07.31 21:44MTI

Érvénytelen lett a háromkérdéses helyi népszavazás vasárnap Tatán; a kezdeményezők az Avalon-csoport Öreg-tó melletti tervezett szállodaépítését szerették volna megakadályozni a Komárom-Esztergom megyei városban.

Horváth József jegyző az urnák lezárása után arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az előzetes adatok szerint a szükséges 50 százaléknál (10 281 fő) kevesebben, 8360-an vettek részt a népszavazáson, így a voksolás érvénytelen lett.

A választási bizottság a beérkezett jegyzőkönyvek átvizsgálása után megállapítja a végeredményt, amely még nem jogerős, az eljárás az esetleges fellebbezések, óvások miatt elhúzódhat - tette hozzá a jegyző.

A voksoláson három kérdésben várták a helyiek véleményét: a kezdeményezők egyrészt azt szerették volna elérni, hogy az önkormányzat ne köthessen településfejlesztési szerződést a tatai Öreg-tó természetvédelmi területén létesülő beruházáshoz kapcsolódóan, megőrizve ezzel a terület természeti és épített értékeit; megtiltották volna, hogy a szomszédos telekre út épüljön, illetve a meglévőt kiszélesítsék; emellett a céljuk az volt, hogy az istállóra és a lovas pályára vonatkozó településképi rendelet és helyi építési szabályzat a 2020. február 28-án hatályos állapotában maradjon.

A Hell Energy érdekeltségébe tartozó Avalon-csoport 2020 májusában jelentette be, hogy 120 szobás, ötcsillagos szállodát építene 15 milliárd forintból a saját tulajdonában lévő telken, az Öreg-tó partján. A beruházók szerint a városnak 100 millió forintos adóbevételt hozhatna a létesítmény, emellett 80-100 ember alkalmazására nyújtana lehetőséget.

A tervek ellen nagyszabású lakossági tiltakozás bontakozott ki, a beruházás megakadályozása érdekében Stop Avalon Tata néven alakult civil mozgalom, amely több tüntetést szervezett, majd csaknem 7000 aláírást gyűjtött össze a népszavazás kiírásáért.

A népszavazás akkor lett volna érvényes, ha azon a választópolgárok több mint fele - mintegy tízezer ember - voksolt volna. Egy-egy kérdésben a szavazás eredményességéhez az érvényes szavazatok több mint felének azonossága lett volna szükséges.

Eredményes népszavazás esetén a képviselő-testület egy évig nem hozhatott volna a szavazással ellentétes döntést.

Michl József (Fidesz-KDNP), Tata polgármestere az MTI kérdésére vasárnap este azt mondta, a népszavazáson a tataiak nagy számban vettek részt, de a többség látta, hogy az önkormányzat korábbi határozata már elébe ment a problémának.

A városvezetés idén tavasszal fejezte be a helyi építési szabályzat felülvizsgálatát, amely az egész települést érintette: a partnerségi egyeztetések lezárásakor nem változtatott a korábbi status quón, konkrétan erre a telekre vonatkozóan sem, hiszen nem engedélyezte az Avalon-csoportnak a terület nagyobb beépíthetőségét - tette hozzá.

A polgármester megjegyezte, hogy a beruházó Avalon-csoport 2020 decemberében már az általuk elkészíttetett hatástanulmányhoz kapcsolódó, az önkormányzat által feltett 105 kérdésre sem válaszolt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.