Kormány

Orbán: a jövőben is minden magyar család kap rezsicsökkentett árú gázt és áramot

De csak az átlagfogyasztás erejéig.

2022.07.29 08:26MTI

A jövőben is minden magyar család megkapja a rezsicsökkentett árú áramot és földgázt, de csak az átlagfogyasztás erejéig - hangsúlyozta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor azt mondta: a rezsicsökkentett ár az átlagfogyasztásig minden magyar családnál megmarad és ezzel minden magyar család ezután is spórol a piaci árhoz képest a villanyszámláján és a gázszámláján is.

Ma a rezsicsökkentésnek köszönhetően egy magyar család az átlagfogyasztás szintjéig az áramszámlán spórol 56 ezer forintot, a gázszámlán pedig 146 ezer forintot - hangsúlyozta a kormányfő.

Elmondta: a rezsicsökkentés fenntartása tavaly 250-260 milliárd forintjába került a költségvetésnek, idén azonban az év végégig a számlák kipótlása akár a 2000 milliárd forintot is meghaladhatja, amit a magyar gazdaság már nem tud kitermelni.

Hozzátette: ebben az évben ez a rendszer biztosan fenntartható. A kormányfő az októbert nevezte vízválasztónak, hiszen akkor derül ki, az európai gazdaság belesodródik-e egy háborús gazdaságba.

Szólt arról, hogy a lakosság számára egy kedvezőbb piaci árat határozott meg a kormányzat. Ennek oka annak elkerülése, hogy a szolgáltatók akár egyetlen forint profitot is keressenek a lakossági szolgáltatás árán.

Magyarországnak lesz elég gáza - hangsúlyozta a miniszterelnök. Úgy fogalmazott: Magyarországon nem a gáz hiánya, hanem annak az ára okoz problémát. Hozzátette: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már évek óta szorgalmazza, hogy alternatív beszerzési útvonalakat kell kiépíteni.

Elmondta: az elmúlt években kiépült egy nagy mennyiségű gáz szállítására alkalmas útvonal Törökországtól Szerbián át, és ma az orosz gáz nagy része is innen érkezik Magyarországra. Emellett a horvát LNG-terminálból évente 1,5 milliárd köbméter gázt hoznak be, valamint megemelik az országon belüli földgázkitermelést és az oroszoktól is további 700 millió köbméter gáz vásárlásáról "alkudozik" a kormány. "Ez így együtt betakar minket" - fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök szólt arról is: abban is segíteni kíván a kormány, hogy az emberek "le tudjanak jönni a gázfogyasztásról", ahol ez lehetséges.

Horváth László Heves megyei képviselő a Mátrai Erőmű leállított blokkjainak újraindításán, míg Riz Gábor az Ózd környéki barnakőszénbányák újranyitásán dolgozik miniszteri biztosként. Tűzifát nem lehet kivinni az országból, az erdőgazdaságoknak pedig tervet kell készíteniük a tűzifa kitermelésének növelésre. Palkovics László technológiai és ipari miniszter pedig egy kályha- és kazánprogram indítására kapott felkérést.

Mivel a gáz esetében létfenntartási kérdésről van szó, annak beszerzésében "jobb, ha elsősorban magunkra számíthatunk", nem célravezető, ha azt Brüsszel oldja meg - mondta Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy az unió megpróbál összeurópai megoldást találni a kérdésben.

Hozzátette: a többi között a 15 százalékos felhasználáscsökkentésre vonatkozó kezdeményezésből azt olvassa ki, hogy nem működik a négy pilléren álló háborús stratégia. Vagyis az, hogy az amerikai kiképzőkkel megerősített ukrán hadsereg legyőzheti Oroszországot, az, hogy a szankciók megrendítik az oroszokat, az, hogy a szankciók kezelhetők az emberek életének meggyötrése nélkül és az, hogy mindebben világegység lesz.

Jelenleg Európa egy háborús gazdasági helyzet felé sodródik - hangsúlyozta. A stratégia megbukott, ezért újat kell kitalálni, ez azonban még késik. Ehelyett van fogyasztáscsökkentés - mondta.

A miniszterelnök kijelentette: változtatás nélkül októbertől egész Európában háborús gazdasági helyzetre kell számítani.

Az energiaforrások kapacitás híján nem válthatók ki teljes egészében máshonnan, ha az oroszokkal nincs megegyezés, ezért az új stratégiának a békére kell összpontosítania - hangsúlyozta. Tűzszünetről és béketárgyalásról kell megállapodni, a szankciók és a fegyverszállítás ugyanis nem vezet eredményre. "Tüzet oltani sem lángszóróval megy az ember" - jegyezte meg a kormányfő.

Mindebben az Egyesült Álamoknak kulcsszerepe van, hiszen ez már egy proxiháború, amelybe a Nyugat félig-meddig belesodródott. A biztonsági stabilitás egy orosz-amerikai megállapodástól várható - közölte.

Az európai gazdasági krízisről szólva azt mondta: a kormány kidolgozott egy intézkedéssorozatot a közeledő baj kivédésére. Úgy fogalmazott: "harcolni fogunk a recesszió ellen, a gazdasági visszaesés ellen". A kormány ezért további két évvel meghosszabbította a lakásépítések öt százalékra csökkentett áfáját, ami az év végéig kifutott volna.

Azt látták, hogy sok ember "felgyorsította a lakásépítési szándékait", kapkodni kezdett, hogy beleférjen a mostani szűk határidőbe. Erre nincs szükség, mert a kormány létrehozta a gazdasági növekedést megvédeni hivatott kabinetet, amelynek javaslatára biztosítani fogják a következő két évben is az egyébként lassuló lakásépítési piac támogatását az ötszázalékos áfával - emelte ki.

A kormányfő arról is beszámolt: az aszálykárok felmérését követően azt látni, hogy Magyarország ellátása élelmiszerrel nincs veszélyben.

Orbán Viktor hangsúlyozta: az a képessége az aszállyal sújtott magyar mezőgazdaságnak is megvan, hogy tízmillió embert ellásson élelmiszerrel. Sőt lesz export is, de a megszokott méretűnél sokkal kisebb.

Hozzátette: ez bevételkiesést jelent a magyar gazdaságnak, de a saját ellátásunk biztonsága nincs veszélyben.

A miniszterelnök beszélt a gazdák kárenyhítéséről is. Elmondta, hogy a kárenyhítési alap kimerült, de a kormány létrehozott egy munkacsoportot a gazdák megsegítésére. Még kell egy jó hét, amíg véglegesítik a döntéseket, de a gazdák kapnak további segítséget - mondta Orbán Viktor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.