Rezsicsökkentés
Tíz évig titkos, mennyibe kerül az idei augusztus 20-ai tűzijáték
Egyelőre titkolja a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy mennyi közpénzt terveznek elkölteni az államalapítási ünnepség programjaira, valamint az Európa legnagyobbjaként beharangozott tűzijátékra.
2022.07.17 20:22ma.huA Magyar Turisztikai Ügynökség azt közölte, az augusztus 20-i tűzijáték ára az adat keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.
Arról már június végén hallani lehetett, hogy az idei augusztus 20-i tűzijáték minden eddiginél grandiózusabb lesz. A rendezvények kommunikációs ügynöksége akkor arról beszélt, hogy Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetik majd meg az érdeklődők.
Azóta az is kiderült, hogy erről a tervről annak ellenérse sem tett le a kormány, hogy az elmúlt egy hétben több megszorító intézkedést, valamint energia-veszélyhelyzetet is bejelentett. A tervek szerint a programsorozat négynapos lesz, a Duna felett pedig 32 percig tart majd a tűzijáték. Azt viszont nem lehet megtudni, hogy a kormány erre mennyit fog költei.
Tavaly, amikor a mostaninál kisebb ünnepséget terveztek, számításaink szerint nettó 5,5 és 7,9 milliárd forint közötti összeget költhettek el. Az idei évben ennek biztos, hogy a többszörösét égetik majd el, ám ez nemcsak most, de hosszú éveken át biztosan nem is fog kiderülni, ez az adat ugyanis tíz évig titkos marad – írta meg az Átlátszó.
A Párbeszéd június végén fordult közérdekű adatigényléssel az előzetes költségbecslésről. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva azt írta, hogy az adat a keletkezéstől számított tíz évig nem nyilvános.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


