Megműtötték a politikust
Hoppál Péter a kórházból üzent
Megműtötték a politikust, szerinte a magyar egészségügy kiváló.
2022.07.06 14:19ma.huMint ismeretes, kedden a parlamentből mentő vitte kórházba Hoppál Pétert, ahol vakbélműtétet hajtottak végre rajta. A Fidesz országgyűlési képviselője most Facebook-oldalán tett közzé helyzetjelentést.
A posztban azt írta, a Parlament orvosi szobájában kétszer vizsgálták meg gyengeség, vízverés, görcsök miatt, először délben, majd délután ötkor újra. Azonnal infúziót kötöttek be neki, majd mentőt hívtak. A kijelölt állami kórház sürgősségijére vitték be, majd ezzel kapcsolatban hozzátette: "igen, nekem is, mint mindenkinek várakozni kellett kora estétől."
A vizsgálatokon kiderült, hogy enyhe tüdőgyulladása van, illetve a hasi panaszait vakbélgyulladás okozta, ezért műteni kellett.
"A műtő foglalt volt, természetesen vártunk, hajnalban került rám a sor, tegnap 3.30-kor toltak ki a sikeres altatásos műtét után" - ismertette a részleteket. Hoppál jelezte: már haza is engednék, ám a tüdőgyulladás miatt még egy-két napot benn kell maradnia. A bejegyzésben hangsúlyozta, hogy "a magyar egészségügyi ellátás mindenkinek kiváló, aki külföldön kipróbálta már ezt, mindenki itthon kezelteti magát, nem véletlen".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06