Ukrajnai háború
Az EU jóváhagyta a kis- és középvállalkozások támogatására szolgáló magyar programot
A program célja annak biztosítása, hogy a rászoruló vállalkozások továbbra is elegendő pénzforráshoz jussanak.
2022.06.18 13:46MTIAz Európai Bizottság jóváhagyta pénteken azt a mintegy 90 milliárd forint (226 millió euró) keretösszegű magyar programot, amely a kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására szolgál az Ukrajna ellen indított orosz háborúval összefüggésben - közölte a brüsszeli testület.
A közlemény Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztost idézte, aki azt mondta: a támogatás lehetővé teszi, hogy a magyar kormány enyhítse az ukrajnai háború gazdasági hatását és azt a likviditási hiányt, mellyel a különböző ágazatok kis- és középvállalkozásai a jelenlegi geopolitikai válság és az ahhoz kapcsolódó szankciók miatt szembesülnek.
Tekintettel a jelenlegi geopolitikai helyzet által okozott nagyfokú gazdasági bizonytalanságra, a program célja annak biztosítása, hogy a rászoruló vállalkozások továbbra is elegendő pénzforráshoz jussanak - emelték ki a brüsszeli indoklásban. Emlékeztettek: az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes uniós válságkezelési rend keretében bejelentett magyar program célja, hogy az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben ágazatokon átívelően támogassa a kkv-kat. A programot az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kezeli, a támogatást új hitelekre adott garanciák formájában legkésőbb december 31-ig nyújtják. Futamideje nem haladhatja meg a hat évet, a kezességvállalási díjaknak pedig tiszteletben kell tartaniuk az ideiglenes válságkeretben meghatározott minimális szinteket - írták.
Az intézkedés nyitva áll a különböző ágazatok vállalkozásai előtt, különös tekintettel a mezőgazdaságra, az élelmiszeriparra és a biogazdasági értékláncra. A hitelintézeteket és a pénzügyi intézményeket kizárják az intézkedésből - közölték. A támogatható kedvezményezettek a hitel 90 százalékát meg nem haladó állami kezességvállalással fedezett új kölcsönökre jogosultak. A veszteségeket a hitelintézetek és az állam arányosan viselik - tették hozzá a brüsszeli közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06