Ausztria

Botrány: Orbán Viktor szívinfarktusáról posztolt az osztrák köztévé egyik vezetője

Szerinte a világ jobb hely lenne a magyar miniszterelnök nélkül.

2022.06.02 20:40ma.hu

Karl Pachner, az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) online tartalmakért felelős igazgatója szerda este egy szarkasztikus bejegyzésben azt írta: nem lehetetlen, hogy Orbán Viktor szívinfarktust kapjon. A bejegyzésből botrány kerekedett, és az osztrák állami műsorszolgáltató vezetője később elnézést kért - írja az Index.

Az osztrák újságíró azon háborodott fel, hogy a magyar kormány - az olajembargós, heteken át tartó vita lezárulta után - amiatt lengette be ismét az Unió oroszellenes szankciós csomagjának vétóját, hogy Vlagyimir Putyin támogatójának, Kirill ortodox pátriárkának a vagyonát is be akarták fagyasztani (csütörtökön kiderült, hogy az Unió végül a magyar vétó emlegetésének hatására elállt ettől).

A Kronen Zeitung szerint Karl Pachner szerda esti bejegyzésében emiatt azt írta a miniszterelnökről, hogy Orbán Viktor akár szívinfarktust is kaphatna és lemondhatna.

Ezzel összefüggésben felemlegette, hogy a miniszterelnök testsúlya nem éppen a legideálisabb, és hogy állandóan "izgalmi állapotban" van (vélhetően többek között a Brüsszelben folytatott harcok miatt). Hozzátette azt is, hogy egész Európa "boldogabb és békésebb" lehetne, és hogy a világ is jobb hely lenne Orbán Viktor, Recep Tayyip Erdogan török elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök nélkül.

Karl Pachner a bejegyzésben úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor csak amiatt akarja zsarolni az Uniót, hogy az nem nézi tétlenül a magyar korrupciót, a sajtószabadság és a jogállamiság erodálását. Egyben felháborítónak nevezte, hogy Orbán Viktor "hithű magyar katolikusként" [a kormányfő valójában református] az orosz imperializmusért küzd.

Karl Pachner a bejegyzést később eltávolította, és csütörtök délután egy újabb posztban kért elnézést a megfogalmazása miatt. Azt írta: késő este olvasta a hírt a magyar vétóról, és meggondolatlanul fogalmazott az erre reagáló Facebook-posztjában, amiért elnézést kér.

"Természetesen nem kívánom Orbán halálát, annak ellenére sem, hogy néhány Facebook-felhasználó ezt olvasta ki az én szarkasztikus szövegemből" - írta Karl Pachner.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.