Zarándoklat
Csütörtök hajnalban indul a Boldogasszony zarándokvonat Budapestről
A zarándokvonat mintegy hétszáz embert visz a csíksomlyói búcsúba.
2022.06.01 18:01MTICsütörtök hajnalban indul a Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúba - közölte az utazást szervező Misszió Tours Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-vel.
Budai László elmondta: a zarándokvonat mintegy hétszáz embert visz a csíksomlyói búcsúba. A szerelvényen Varga Lajos váci segédpüspök és további négy pap, valamint a Rákóczi Szövetség középiskolás szervezeteit képviselő mintegy 300 Kárpát-medencei és nagyvilágban élő diák, illetve több, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál nevelkedő fiatal is utazik majd.
A zarándokok ünnepélyes áldást követően hajnali öt óra után indulnak a Keleti pályaudvarról Szolnok, Püspökladány, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Déda, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Marosfő, Csíkszentdomokos és Csíkmadaras érintésével Csíkszeredára.
A zarándokvonat nemcsak jármű, hanem közösségi színtér, "egy mozgó templom" - fogalmazott Budai László. Kiemelte: a szerelvényen kialakítottak "csendes fülkéket", ahol lelki beszélgetésre, gyónásra is lehetőség nyílik, emellett saját stúdióval rendelkező rádió is szolgálja az utasokat közös programokkal, éneklésekkel. A zarándokok komfortjához étkezőkocsi és mozgó büfé is hozzájárul.
A Misszió Tours ügyvezető igazgatója jelezte: a Boldogasszony zarándokvonat mellett idén indítanak a csíksomlyói búcsúba egy másik, rövidebb programmal tervezett szerelvényt is. A Budapestről pénteken induló Misszó zarándokvonat Böjte Csaba lelkivezetésével közlekedik, és a több száz résztvevő között 110 kárpátaljai zarándok is jelen lesz az úton - mondta.
A Misszió Tours még az idén a lengyelországi, czestochowai pálos kegyhelyre, a bosznia-hercegovinai Medjugorjéba, illetve a portugáliai Fatimába is indít zarándoklatokat - tudatta Budai László.
A Misszió Tours zarándokvonatai mellett idén is elindul a csíksomlyói búcsúba a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz, melyeket a Tamási Áron-mozdony húz majd. A Csíksomlyó Expressz pénteken éjfél után Szombathelyről indul, és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, valamint Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra, ahol a hajnali órákban kapcsolják össze a Székely Gyorssal.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06