Politika
Ügyészség: nem figyeltek meg a rendőrök törvénysértő módon politikusokat
A hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.
2022.05.20 10:31MTINem figyeltek meg a rendőrök törvénysértő módon politikusokat - állapította meg a Budapesti Regionális Nyomozó ügyészség.
A döntést ismertető pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség azt írta: a hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.
Felidézték, hogy az ügyészségen egy más bűncselekmény miatt folyamatban lévő ügy gyanúsítottja feljelentést tett, mert álláspontja szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának volt vezetője 2017 őszétől többször adott utasítást engedély nélküli megfigyelésekre.
A feljelentés szerint a megfigyelések során az érintettek - köztük a mentelmi joggal rendelkező Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, valamint több "Ligetvédő" - mozgását fényképekkel is dokumentálni kellett, és a fotókat egy közös üzenetküldő csoportba töltötték fel a rendőrök.
A jogszabályok alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság személyi állománya részt vesz fővárosi rendezvények biztosításában, ezeken a nyilvános rendezvényeken készített felvételek nem azonosak a büntetőeljárásról szóló törvény szerinti rejtett figyeléssel - közölte a főügyészség. A nyilvános rendezvények, tüntetések célja amúgy is az, hogy a résztvevők a nyilvánosság előtt fejthessék ki véleményüket, vállalva azt is, hogy az eseményen felvételeket készítenek róluk - tették hozzá. A gyülekezés biztosításában résztvevő rendőrök a rendezvények előtt és után nem figyelték meg az országgyűlési képviselőket, ilyet maga a feljelentés sem állított - tették hozzá.
Az ügyészség álláspontja szerint a feljelentő összekeverte a büntetőeljárásról szóló törvényben szabályozott, valamely bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban alkalmazott rejtett figyelést mint leplezett eszközt és a rendezvénybiztosítások során rendészeti célból és a gyülekezési joggal kapcsolatban végrehajtott tevékenységet - fogalmaztak.
Az ügyészség a jogellenes megfigyelésekre vonatkozó ügyrészt külön eljárásban bírálta el, az alapügy nyomozása továbbra is folyamatban van - ismertették, de az alapügyről bővebb tájékoztatást nem adtak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Kutatás: rekordsebességre gyorsult a globális felmelegedés
- 21:30 Valencia tartományban épülhet meg a Tesla második európai gyára
- 20:52 Négy új, Naprendszeren kívüli bolygó létét erősítették meg az ESA Cheops űrteleszkópja segítségével
- 19:40 Ukrán védelmi miniszter: Ukrajna képes nagyhatótávolságú rakétákat gyártani
- 19:19 Megrázó rádiófelvételeket játszottak le a lezuhant siklóernyős ügyében
- 19:14 Nem működik a lift egy budapesti kórházban, ápolók cipelik fel a betegeket az emeletre
- 18:27 Szóvivő: több mint tíz merényletet kíséreltek meg az ukrán katonai hírszerzés főnöke ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06