Beiktatás
Átvette államfői hivatalát Novák Katalin
Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés.
2022.05.10 10:54MTI
Átvette köztársasági elnöki hivatalát Novák Katalin - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
A tudósítás szerint reggel Áder János leköszönő államfő a Sándor-palota bejáratánál fogadta az új köztársasági elnököt.
Áder János és Novák Katalin együtt vonult be az államfői rezidenciába, majd együtt mentek be az elnöki irodába és léptek ki a Sándor-palota teraszára.
Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés, ünnepélyes beiktatása szombaton lesz, a rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik.
A politikus hétfőn mutatta be munkatársait.
Novák Katalin a hatodik köztársasági elnök a rendszerváltás óta.
Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja, és legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06