Ukrajnai háború

Századvég: a magyarok döntő többsége nem támogatja a további szankciók kivetését Oroszországra

Ezer ember megkérdezésével készült a felmérés.

2022.05.09 13:01MTI

A válaszadók 89 százaléka úgy látja, hogy az Oroszországra kivetett gazdasági szankciók az Európai Uniónak, illetve az európai gazdaságnak is ártanak, továbbá 71 százalékuk ellenzi, hogy az említett szankciók az energiahordozókra, így a földgázra és a kőolajra is kiterjedjenek - derült ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából, amely részleteit hétfőn közölték az MTI-vel.

A májusban ezer ember megkérdezésével készült felmérésben az áll, hogy az orosz-ukrán háború kirobbanása óta több mint két hónap telt el, amelynek során nyilvánvalóvá vált, hogy a konfliktust Ukrajna és Oroszország viszonyánál tágabb kontextusban szükséges értelmezni.

A konfrontáció valójában a nyugati hatalmak (Egyesült Államok, NATO, Európai Unió) valamint Oroszország között zajlik, amelynek ütközőzónájává vált Ukrajna - tették hozzá.

A felmérés rámutat, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnökről kedvezőtlen véleményt megfogalmazók aránya a 2022 februárjában mért 68 százalékról 72 százalékra nőtt, míg a Joe Biden amerikai elnökről negatívan vélekedők aránya 4 százalékponttal (58-ról 62 százalékra) emelkedett - írták.

Érdekességnek nevezték, hogy az elmúlt időszakban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megítélése romlott a legjelentősebb mértékben: 2022 februárjában a megkérdezettek 52 százaléka volt negatív véleményen Ukrajna elnökéről, májusban azonban már 65 százalékuk.

A jelenség hátterében a Századvég szerint feltételezhetően az a körülmény áll, hogy Magyarország jelentős humanitárius segítségnyújtása ellenére Zelenszkij és kormányának tagjai többször is bírálták Magyarországot, többek között azért, mert a magyar kormány kőolajat és földgázt vásárol Oroszországtól, illetve nem küld fegyvereket Ukrajnába.

Ez utóbbi kapcsán fontosnak tartották kiemelni, hogy a magyar közvélemény egyértelműen elzárkózik attól, hogy Magyarország fegyvereket küldjön Ukrajnába, a kutatás szerint a válaszadók 79 százaléka ellenzi ezt.

Az orosz-ukrán konfliktus "elmérgesedésével" kapcsolatban azt közölték, hogy a magyarok 28 százaléka szerint összességében a Vlagyimir Putyin vezette Oroszországot terheli nagyobb felelősség a konfrontáció eszkalálódásáért, míg 21 százalékuk úgy gondolja, hogy inkább a Zelenszkij vezette Ukrajnát. A megkérdezettek fele (50 százaléka) Oroszországot és Ukrajnát egyaránt felelősnek tartja a kialakult helyzetért.

Hangsúlyozták, hogy 2022 márciusában Oroszországot még a válaszadók 32 százaléka, Ukrajnát mindössze 13 százaléka tartotta felelősnek a konfliktus kiéleződéséért, vagyis májusra 8 százalékponttal nőtt azoknak a tábora, akik szerint inkább a Zelenszkij vezette Ukrajnát terheli nagyobb felelősség a háborús helyzetért.

Megállapítható, hogy a magyarok kétharmada (66 százaléka) az orosz-ukrán háború elhúzódásával számol, ezzel szemben 30 százalékuk úgy látja, hogy a konfliktus a közeljövőben lezárul - tették hozzá.

Közölték azt is, az orosz-ukrán fegyveres konfliktus kirobbanása óta az egyik legmeghatározóbb témája az európai közbeszédnek az Oroszországgal szemben alkalmazott szankciók kérdése. Az Európai Unió jelenleg a hatodik szankciós csomagját készíti elő, amely az orosz olajimportot érintené. A felmérés rávilágít, hogy a megkérdezettek 40 százaléka elegendőnek tartja az eddigiekben meghozott gazdasági szankciókat Oroszországgal szemben, míg 31 százalékuk a napjainkig bevezetett intézkedéseket is túlzónak találja.

Mint írták, 24 százalékra tehető azok aránya, akik keveslik az eddig meghozott szankciókat Oroszországgal szemben, és támogatnák a megszorítások kiterjesztését az energiahordozókra (földgáz, kőolaj) is.

A magyarok 89 százaléka úgy gondolja, hogy az Oroszországra kivetett szankciók az Európai Uniónak, illetve az európai gazdaságnak is ártanak, ezzel szemben 10 százalékuk szerint a szóban forgó büntetőintézkedések érdemben nem befolyásolják az Európai Unió gazdasági helyzetét - áll a Századvég felmérésében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.