Jog-bűnügy

Áldozata ellen kért végrehajtást egy uzsorás, a bíróság leállította az eljárást

3,5 millió forintot adott át a rászedett embereknek és több mint 34 millió forintot követelt vissza tőlük.

2022.01.29 08:49MTI

Egy Siklós környékén tevékenykedő uzsorás egyik áldozata ellen 2001-ben indított végrehajtási eljárást szüntetett meg minapi döntésével a Siklósi Járásbíróság - tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Zsarolás, csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt 2011-ben ítéltek el nyolc év tíz hónap fegyházra egy siklósi férfit, amiért a környéken uzsorakölcsönöket adott rászoruló, kilátástalan anyagi helyzetben lévő sértetteknek - közölték.

A férfi az átadott összegek többszörösét tartalmazó kölcsönszerződéseket és elismervényeket íratott alá áldozataival, majd követelte tőlük ezen összegek megfizetését. Az uzsorás 3,5 millió forintot adott át a rászedett embereknek és több mint 34 millió forintot követelt vissza tőlük. A követelt összeg csaknem felét be is hajtotta, azokban az esetekben pedig, amelyekben nem járt sikerrel, végrehajtási eljárást indított a sértettek ellen.

Egyik áldozatának, egy rossz egészségi állapotban levő nőnek 2000-ben 70 ezer forint kölcsönt adott annak fejében, hogy később 500 ezer forintot kap vissza. Erre a félmillióra indított végrehajtást 2001-ben, ami 2021-ben már hárommillió forintra nőtt.

A rossz egészségi állapotban levő, jogainak védelmére nem képes áldozat 2021-ben a megyei főügyészséget kérte, hogy járjon el a végrehajtás megszüntetése érdekében.

A vádhatóság tavaly novemberi indítványának helyt adva a Siklósi Járásbíróság idén januárban jogerősen megszüntette a nő ellen folyó végrehajtási eljárást - áll a főügyészség közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.