Társadalom

A pandémia második évében is nagyott nőtt a szupergazdagok vagyona Magyarországon

Több mint hétezer milliárd forintot kezelnek a tehetősek magánbankárai.

2021.12.27 19:56ma.hu

Kiemelkedően jó évet zárnak a tehetősek Magyarországon: 2021 harmadik negyedévére összvagyonuk, egy év leforgása alatt 17 százalékkal, 7077 milliárd forintra nőtt. Ez a tendencia a koronavírus-járványtól függetlenül folytatódni fog jövőre is - derül ki a Blochamps Capital elemzéséből.

"Kivételes növekedéssel, produktív évet tudhatnak maguk mögött a pandémia 2. évében a tehetősek, ám közülük is elsősorban a legfelső réteg, azaz a 300 millió forint feletti vagyonnal rendelkezők örülhetnek" - fogalmazott Karagich István. A pénzügyi tanácsadó cég ügyvezetője szerint a tehetős ügyfelek nagy része nem tért vissza az óvatos befektetési stratégiákhoz, "a koronavírus a likviditásbőséggel és az inflációval karöltve tartósan kimozdította komfortzónájukból még a legkonzervatívabbakat is".

Az elemzés szerint miközben a vagyonok markánsan gyarapodtak, a vagyonosok száma nem nőtt érdemben: az élő ügyfélszámlák száma mindössze 4 százalékkal - 44 800-ról 46 700-ra - bővült 2021 őszére, ami nagyságrendileg a 2014-es év végi adatnak felel meg. Ráadásul ez a számlamennyiség a gyakorlatban mindössze 22-25 ezer ügyfelet takar.

Karagich István szerint a vagyonnövekedés várhatóan intenzív mértékben folytatódik majd a következő 2 évben is: 2022 végén a kezelt privátbanki vagyon összege meghaladhatja a 8 ezer milliárd, 2023 decemberére pedig a 9 ezer milliárd forintot.

Forrás: RTL Híradó

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.