Koronavírus-járvány
Elárulta az Emmi, hány pedagógus nincs még beoltva
Mint ismert, az elmúlt hetekben kötelezővé tették az oltást a tanárok számára.
2021.12.01 08:36ma.huMajdnem 15 ezer pedagógus még nem kapta meg a koronavírus elleni vakcinát - árulta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Népszava kérdésére.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a november 18-i Kormányinfón még 86-87 százalékos átoltottságról beszélt a pedagógusok körében, az EMMI azonban most azt írta, a pedagógusok 90 százaléka oltotta be magát mostanáig. Mivel valamivel kevesebb, mint 150 ezer pedagógus van az országban, ez egyben azt is jelent, hogy 15 ezernél kicsivel kevesebb lehet azoknak a tanároknak a száma, akik még nem vették fel a vakcinát - írja a Népszava.
Mint ismert, az elmúlt hetekben kötelezővé tették az oltást a tanárok számára. A vakcinát december 15-ig kell beadatniuk azoknak, akik ezt még nem tették meg. A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, Horváth Péter az Indexnek azt mondta, vannak olyan intézmények, ahol a dolgozók 30-40 százaléka nem vette még fel az oltást, ezekben az iskolákban pedig súlyos következményei lehetnek a kötelező oltásnak, és annak, ha a tanárok nem felelnek meg ennek a feltételnek.
Az Emmi erre úgy reagált, hogy az NPK önkéntes adatszolgáltatás alapján végzett vizsgálatot, ezért az nem reprezentatív. Ráadásul jelenleg is zajlik az oltási akcióhét, ami tovább növelheti majd az arányt - tették hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06