Koronavírus-járvány

Rogán Antal: még több helyen szükséges lehet a védettség igazolása

Elképzelhető, hogy a védettségi igazolványok használati körét ki kell majd bővíteni.

2021.11.29 13:15MTI

A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.

Hangsúlyozta: Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani.

Ennek érdekében a kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve "névre szóló" kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve, ahogy tette eddig is.

A megerősítő oltás beadása azért is nagyon fontos, mert Magyarországon az oltások többségét június végéig adták be, a vakcina védő ereje pedig 4-6 hónap után jelentősen csökken - figyelmeztetett.

Azzal folytatta: elképzelhető, hogy a védettségi igazolványok használati körét ki kell majd bővíteni, vagyis még több helyen szükséges lehet a védettség igazolása.

A negyedik hullám feltehetőleg most van a "csúcson", innen lefelé veheti az irányt - jegyezte meg.

Rogán Antal elmondta, hogy a kormány a nemzeti konzultáció eredményét figyelembe véve meghosszabbította a hitelmoratóriumot a rászorulók esetében.

A családi adó visszatérítéséről a jogszabályokat elfogadták; jövő év februárjában a gyermeket nevelő szülőknek visszafizetik a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót a 2020-as átlagbér adótartamáig - emlékeztetett.

A kabinetfőnök rámutatott: a konzultáción részt vevők támogatták, hogy a minimálbér mértéke Magyarországon elérje a 200 ezer forintot, ennek megfelelően a kormány megállapodott a munkaadókkal, akik vállalták ennek a kifizetését jövőre. Arra kérte a képviselőket, hogy kivétel nélkül támogassák a kormány 750 milliárd forintos adócsökkentési csomagját, ez ugyanis "előfeltétele" volt a lépésnek. A minimálbér és a diplomás minimálbér megemelése összesen 2,5 millió embert érint - fűzte hozzá.

A kormány döntése alapján 2022 februárjában a 13. havi nyugdíjat teljes egészében kifizetik az érintetteknek; a nyugdíjprémiumot pedig már folyósították immár negyedik alkalommal - hangsúlyozta.

Beszélt arról is, hogy januártól hatályba lép a 25 év alattiak adómentessége, ami "jelentős kedvezmény" a fiataloknak.

Rogán Antal elmondta, hogy a járvány súlyos csapást mért a turizmusra, a belföldi vendégek száma 2020-ban a 2019. évi 70 százalékát tette ki, a vendégéjszakáknak pedig a 78 százalékát; a külföldiek esetében pedig az ágazat a 2019-es érték 22, illetve 27 százalékát teljesítette tavaly.

A kormány ugyanakkor erős támogatási programot alakított ki az ágazat megsegítésére - mutatott rá. A lemondott foglalások után 80 százalékos kompenzációt vezettek be, adó- és járulékkedvezményekről döntöttek, elengedtek díjakat, amin felül további segítséget jelentett a hitelmoratórium és a különféle kedvezményes hitelkonstrukciók - részletezte. A kormány összesen 874 milliárd forinttal támogatta a turizmust 2020-ban - összegezte.

Az idei nyár a belföldi turizmus terén minden idők legsikeresebbje volt, gyakorlatilag 15 millió vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek, ami 25 százalékkal meghaladja a tavalyit - mondta. A vendéglátóhelyek árbevétele megközelítette a 360 milliárd forintot, szemben a 2020-as 288 milliárddal - fűzte hozzá utalva arra, hogy a 2019-es rekordévhez képest a vendéglátóhelyek forgalma 10 százalékkal bővült.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.